Izraeli katonák őrizetbe vették a tel-avivi merénylet elkövetőjének apját
Őrizetbe vették izraeli katonák kedd hajnalban annak a palesztin férfinak az apját, aki előző napi öngyilkos merényletével kilenc embert rántott magával a halálba Tel-Avivban - közölték palesztin biztonsági forrásokból.
Dátum: 2006-04-18 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:41.298617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 51 éves Szamih Hamadot a Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenín környékén, Arka faluban fogták el - tudatták a palesztin források. Az izraeli hadsereg tisztjeinek közlése szerint elfogták a merénylő fivérét is. Hamad egyik fia, a 21 éves Szamir követte el hétfőn Tel-Avivban a robbantást a város déli részén, a régi buszpályaudvar térségében, egy gyorsbüfé közelében. A merénylet szervezőjeként két radikális palesztin szervezet is jelentkezett, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai és az Iszlám Dzsihád. A merénylővel együtt tíz halálos áldozatot követelő - s kórházi források szerint további mintegy hatvan személy sebesülését okozó - terrorcselekmény volt a legvéresebb palesztin merénylet 2004 augusztusa óta; egyben az első öngyilkos robbantás azóta, hogy a radikális iszlámista Hamász szervezet két és fél hete átvette a palesztin területek kormányzását. A hétfőit is beleértve a legutóbbi nyolc öngyilkos merénylet szervezőjeként az Iszlám Dzsihád jelentkezett.
Izraeli katonák az Arkától nem messze fekvő Berkin faluban egy 22 éves palesztin nőt is elfogtak - tették hozzá palesztin biztonsági forrásból. Izraeli katonai források szerint összesen 38 olyan palesztin vettek őrizetbe keddre virradóra, illetve kedden, akik gyaníthatóan közreműködtek terrorcselemények elkövetésében. Az elfogott személyek között az Iszlám Dzsihád, a Hamász és a Mahmúd Abbász vezette Fatah mozgalom harci sejtjeinek tagjai is vannak. Az izraeli hadsereg szerint Náblusz és Dzsenín körzetében a legfejlettebb e palesztin csoportok infrastruktúrája; izraeli katonák e térségben rendszeresen rábukkannak pokolgépkészítő műhelyekre és öngyilkos merénylőket felkészítő bázisokra.
MTI - fidesz.hu