Aláírás gyűjtést kezdeményez a Fidesz ferencvárosi szervezete
A Fidesz ferencvárosi szervezete aláírásgyűjtést indított a napokban a Haller utcai piac eredeti helyén történő visszaállításáért.
Dátum: 2002-10-14 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:03.352568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minderről hétfőn számolt be a IX. kerület Fidesz-MDF-MKDSZ támogatásával induló polgármesterjelöltje, aki Kammermann Csaba, Nikodém Lajos és Szűcs Balázs képviselőjelöltekkel közösen tartott e témában sajtótájékoztatót.
Bácskai János szerint a korábban agoraként, a közélet színtereként is működő piacnak modern, de ugyanakkor a korábbi tér hangulatát tükröző központtá kellene válnia.
Bácskai János emlékeztetett arra, hogy a 6-7 évvel korábban bezárt piacot az önkormányzat eladta egy vállalkozásnak azzal a feltétellel, hogy az ingatlanon modern csarnoképületet emel.
Közlése szerint a beruházásból nem valósult meg semmi, a kiásott munkagödröt betemették, és per indult a telek tulajdonjogáért. Bácskai János úgy látja, ha a kerület vezetése jobban odafigyelt volna a perre, az ügy már lezárulhatott volna, és az ingatlan tulajdonjoga visszaszállt volna az önkormányzatra. Úgy látja, a Vágóhíd utcába telepített ideiglenes piac embertelen és méltatlan körülményeket teremt az árusoknak és a vásárlóknak. A polgármesterjelölt elmondta: a piac mielőbbi visszaállításáért indított felhívásukhoz eddig több mint 450-en csatlakoztak. Bácskai János közölte, ha a választások eredményeként átveszik a kerület irányítását, egyik legfontosabb feladatuknak egy új vagyongazdálkodási rendszer bevezetését tekintik.
A polgármesterjelölt beszámolt egy vasárnap esti, Schmitt Pál független főpolgármester-jelölttel rendezett jótékonysági koncertjükről, amelyen több mint negyedmillió forint támogatást gyűjtöttek össze a Tűzoltó utcai gyermekklinika javára.
MTI - fidesz.hu