56-os szabadságharcosok nyílt levele Dávid Ibolyához
Az 56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin közi Bajtársi Szövetség kedden nyílt levelében fordult az MDF elnökéhez, melyben tiltakoznak Dávid Ibolya "jobboldalt megosztó mesterkedése ellen".
Dátum: 2006-04-18 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:44.146200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mi, az 1956-os elítéltek képviselői, akik a bolsevisták által több száz évre voltunk elítélve, a leghatározottabban tiltakozunk Dávid Ibolya és holdudvara jobboldalt megosztó mesterkedése ellen" - mutatnak rá a nyílt levélben, amelyet az 56-os Magyarok Világszövetsége nevében a szervezet társelnöke, Wittner Mária, a Corvin közi Bajtársi Szövetség nevében pedig Trencsényi László ügyvezető elnök jegyez, s további öt Í56-os szabadságharcos is aláírt. Mint az MTI-nek megküldött levélben megjegyzik, már a 2002-es választásokon is voltak "árulók". Most újabb jelölt van, aki "a kommunistákat kívánja fondorlatos módon hatalomra juttatni" - teszik hozzá.
"Elvárjuk a hazafias érzületű polgártársainktól is, hogy ne engedjük a választásokat megnyerni a bolsevisták utódjainak és azok kollaboránsainak" - írják az 1956-os elítéltek képviselői.
MTI - fidesz.hu