Magyar filmek sikere Franciaországban és Portugáliában
Három magyar alkotás is díjat kapott a hétvégén véget ért nemzetközi filmfesztiválokon; Mundruczó Kornél Johanna, Báthory Orsolya Antik és Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje Franciaországban, illetve Portugáliában részesült elismerésben - közölte a Magyar Filmunió kedden az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-18 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:44.735972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mundruczó Kornél Johanna című operafilmje a provence-i Aubagne-ban elnyerte a zsűri különdíját, míg Báthory Orsolya Antik című rövidfilmje a 61 versenyző alkotás közül a legjobb fikciós rövidfilmnek járó díjat hozta haza - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. A 7. alkalommal megrendezett francia filmverseny díjazottjai között volt a magyar származású zeneszerző, Szelevényi Ákos is. A Marseille-ben dolgozó alkotót Olivier Klein kanadai-francia gyártású Bhai-bhai című rövidfilmjének hangeffektusaiért díjazta a nemzetközi zsűri. A portugáliai Espinho városában a Before Dawn című alkotás nyert díjat. A FEST címmel megrendezett nemzetközi ifjúsági filmfesztiválon 124 versenyző alkotása közül Kenyeres Bálint rövidfilmjét a "legjobb képsornak" járó elismeréssel tüntették ki - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu