Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál a Budapest kártyáról

Schmitt Pál elképzelései szerint a jövő év végére a fővárosi lakosok már kézhez kaphatnák a kedvezményeket nyújtó Budapest kártyát, melynek bevezetése mintegy 3 milliárd forintba kerülne. A polgári oldal által támogatott független főpolgármester-jelölt a kártyát bemutató hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt is elmondta: bár valóban létezik már egy hasonló nevű kártya, de az nem ingyenes, csak három napig érvényes és alapvetően csak turistáknak készült.


Dátum: 2002-10-14 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:03.602199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: az általa bevezetendő Budapest kártya alanyi jogon és ingyenesen járna minden 14 éven felüli fővárosi állandó lakosnak. A kártyatulajdonosok kedvezményesen utazhatnának a BKV-járatokon. Pénteken és szombaton este mindannyian, a gyermekes családok pedig egész hét végén ingyen használhatnák a tömegközlekedési eszközöket.

A Budapest kártya az autósoknak parkolási kedvezményt is biztosítana. A nagycsaládosok és a nyugdíjasok számára vásárlási kedvezményeket is jelentene, amelyekről minden hónapban tájékoztató füzetet kapnának a fővárostól. Budapest lakói olcsóbban látogathatnák a fővárosi fenntartású kulturális intézményeket, mozikat, színházakat, múzeumokat, uszodákat, strandokat, a planetáriumot és az állatkertet is.

Schmitt Pál úgy fogalmazott: ezekben az intézményekben legalább 30 százalékos kedvezményt kapnának a fővárosiak. Utalt arra: a rendszer alapgondolata az, hogy a kedvezmények hatásaként megjelenő forgalomnövekedés behozná a kieső bevételeket. Példaként említette: számításaik alapján ha a színházak látogatottságát vissza tudják állítani az 1990-es szintre, akkor a kedvezményekre fordított összeg egy év alatt megtérül. A kártya bevezetésének költségeiről szólva a főpolgármester-jelölt jelezte: a 3 milliárd forint másfél millió kártya elkészítését, 46 kibocsátó és 10 ezer elfogadóhely, valamint egy központi adatbázis kiépítését fedezné. A helyszínen kiosztott tájékoztató összehasonlításképp felhívja a figyelmet arra, a jelenlegi hasonló elnevezésű kártyával a főváros tavaly mintegy 1 milliárd forinttal támogatta a Budapestre érkező turistákat.

Schmitt Pál a finanszírozás kapcsán úgy vélekedett: a gazdasági élet számos résztvevője érdekelt lehet a rendszerben való részvételben. Jelezte: a Magyar Bankszövetség például - amelynek elnökével, Erdei Tamással az elmúlt héten folytatott tárgyalásokat Schmitt Pál - szívesen együttműködne a fővárossal a rendszer kiépítésében, hiszen az európai uniós elvárásoknak megfelelően a bankoknak 2004 elejéig be kell vezetniük a Budapest kártya esetében is használatos csip-kártya rendszert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek