Orbán: Kicsalták az emberek szavazatait a szocialisták
Húsvét utáni kampánykörútja során Orbán Viktor Hajdú-Bihar megye 5. számú választókörzetébe érkezett, ahol az első forduló után a szocialista jelölt vezet, ezért a második helyen végzett fideszes képviselő-jelölt Vitányi István Parlamentbe jutásáért mindent meg kell tenni. Ezt szolgálta a hatalmas tapsvihar közepette színpadra lépő Szeifert Ferenc polgármester, MDF-es, és Mezei István MIÉP-es képviselőjelölt bejelentése, miszerint a kormányváltás és nemzeti összefogás érdekében visszaléptek az esélyes Vitányi István javára.
Dátum: 2006-04-18 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:49.045297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor beszéde elején elmondta: Vitányi István jó munkát végzett a Parlamentben, olyan ember, akire mindig lehet számítani, s kérte a jelenlévőket, bizalmukkal tüntessék ki a második fordulóban is.
A két forduló közti időszakban számvetést kell tenni, s megfogalmazni a teendőket - mondta Orbán Viktor. Az első forduló előtt egyetlen kérdést tett fel a Fidesz: jobban élünk-e, mint négy éve, betartották-e ígéretüket a szocialisták. Ha a válasz igen, akkor szavazzunk rájuk, ha viszont nem, voksoljunk a változásra. A választ megkaptuk április 9-én, amikor egy paraszthajszálnyira többséget kaptak a szocialisták, egy paraszthajszálnyira alulmaradtak a fideszesek - mondta. 110 mandátum sorsa dől el 23-án, a Fidesz győzelméhez 70 mandátum kell. Az MDF vezetése egy lépést sem tesz a győzelemért, csak azután kész tárgyalni a Fidesszel, ha az megnyerte a választást.
A koalíciós pártok győzelmi bejelentése kapcsán feltette a kérdést: ha győztek, akkor miért kampányolnak? Kiemelte annak fontosságát, hogy minden szavazat számít, lehet, hogy egyetlen szavazaton múlik a győzelem.
Saját szavazóikat is becsapták
Új helyzet állt elő - nem 9-én, hanem 10-én, amikor is napvilágot látott az államháztartás márciusi hiánya. Kiderült: saját szavazóikat is becsapták a kormánypártok, mert dübörgő gazdaságról szónokoltak, ugyanakkor az első negyedévre tervezett hiány meghaladta a teljes év felére tervezettet. A kasszát kirabolták, a felvett ezermilliárdokkal nem tudnak elszámolni. Kicsalták a szavazatokat az állampolgároktól - állapította meg. A legarcpirítóbb Veress János nyilatkozata volt az adatok eltitkolásáról, amikor azt mondta: befolyásolnák a szavazás eredményét. Pult alatti kormányzás folyik - szögezte le Orbán Viktor.
A továbbiakban előrevetítette: ha ez a koalíció marad, megszorító csomag vár ránk: tömeges elbocsátások lesznek, munkahelyek szűnnek meg, hátrányban maradnak a kis- és középvállalkozások, az utolsó közvagyont, a termőföldet is eladják, majd a kórházakat is. A gazdák pedig csak sztrájk után juthatnak a támogatásokhoz. Ha tehát nem akarjuk, hogy ez bekövetkezzen, össze kell fogni - hangsúlyozta.
Az elnök beismerte: egy területen - a vidék mozgósításában - kudarcot vallott. Amíg a főváros 74 százalékban részt vett a szavazáson, vidéken ez az arány csak 60 százalékos volt az első fordulóban. "Nem engedhetjük meg, hogy a főváros döntsön a vidék sorsáról!" - húzta alá, hozzátéve: a magyar vidéknek kezébe kell vennie saját sorsát!
Utolsó percben vagyunk!
Fel kell ébreszteni a vidéket, ha nem akarunk megszorító csomagot! A Fidesz készen áll az MDF-el való megegyezésre. Most a pártérdekek kevésbé fontosak a haza érdeke előtt. A legfontosabb, hogy nemzeti kormánya legyen hazánknak - szögezte le. A Szövetség vezetése nem jutalom, hűség kérdése - tette hozzá.
Az összefogást hangsúlyozta, amikor bejelentette: nem fogunk félre állni, harcolni fogunk értékeinkért, nem engedjük, hogy a nemzeti oldalt megosszák. A második fordulóban szükség lesz a fiatalok, a gazdák, a nyugdíjasok, a romák szavazatára, mert nem engedhetjük meg, hogy kioktassanak, ők mondják meg, ki a demokrata! A nemzetegyesítő program készen áll a megvalósításra, mely három pillérre épül: munka, otthon, család. Mindenkit el kell vinni szavazni, mert aki nem áll ki semmiért, az mindent elveszít - fejezte be beszédét Orbán Viktor.
Kép és szöveg: Nyírő Gizella