Tizenöt évig hajtott jogosulatlan hasznot a Duna a MAHART-nak?
Esztergom csak azt a Duna-parti területet kéri vissza a MAHART-tól, amit tizenöt éve a pápalátogatás idejére ideiglenesen biztosított a hajózási társaságnak. Meggyes Tamás polgármester szerint másfél évtizedig mindvégig ingyen használták a hajózási vállalatnak zsíros hasznot hajtó kikötőket, miközben a városnak semmiért sem fizettek. Sem idegenforgalmi adóbevétele nem származott a városnak az éjszakákat Esztergomban időző üdülőhajókból, sem közterület-foglalási díjat nem fizettek a kikötői bakok használata után. Miután az állami tulajdonú hajózási társaságot privatizálták, így ma már a MAHART egyszerű magánvállalkozásként söpör be súlyos milliókat a jogtalanul használt esztergomi kikötőkért fizetett kikötési díjakból.
Dátum: 2006-04-18 21:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:49.942500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Esztergom megelégelve a megalázó helyzetet, tavaly november 30-án végül is visszavonta az Erzsébet parki területre tizenöt évvel ezelőtt ideiglenesen, néhány napra adott kikötő-használati jogot, csakhogy a hajózási társaság időhúzó jogi taktikázásba fogott. Jellemző, hogy a várossal jogi vitában álló fél a tavaszi utazás kiállításon úgy kínálta az esztergomi kikötési lehetőséget, hogy közben meg sem próbált megegyezni a városvezetéssel.
Az esztergomi hajóállomás már a tizenkilencedik század végétől rendelkezésre áll a városba érkező hajók számára, 1991 óta pedig az Erzsébet parknál további két kikötőt is üzemeltet a MAHART. Ezek bontását kezdte meg a város az elmúlt szombaton, hogy érvényt szerezzen a 2005. november 30-án született önkormányzati határozatnak. A vitatott státusú területet a pápa látogatás alkalmával, 1991-ben ugyanis csupán ideiglenesen, pontosabban a visszavonásig biztosította térítés mentesen a város az akkor még állami tulajdonú hajózási társaságnak. Csakhogy a térítésmentes ideiglenes használat már tizenöt éve tart. Meggyes Tamás polgármester az üggyel kapcsolatban a Hídlapnak elmondta: a tavaly novemberi önkormányzati testületi döntéssel az Erzsébet park teljes területét visszakérték a MAHART PassNeve Személyhajózási Kft.-től. Természetesen a hajózási vállalatot is értesítették a döntésről, amellyel szemben a cég időhúzó pereskedésbe kezdett.
Az önkormányzat ezek után kiszámlázta a kettes és hármas kikötői bakok után járó közterület-foglalási díjat, amelyet a vállalkozás azóta sem fizetett meg - erősítette meg a polgármester, rámutatva: a nemzetközi luxushajók rendszeres kikötésekből befolyó milliós nyereségből szinte egyetlen fillért sem juttattak a városnak, csupán közvetett módon, az iparűzési adóból részesedik a város. Pedig a Gazdasági Minisztérium állásfoglalása szerint is megilletné az önkormányzatot az idegenforgalmi adó a kikötőben éjszakázó, több százfős kirándulóhajók után. A város egyébként, mint adóhatóság, ezzel kapcsolatban már biztosan vizsgálatot fog indítani a vállalatnál.
Meggyes szerint felháborító, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti események miatt ideiglenesen és térítésmentesen biztosított kikötőterület hasznosításával ennyire kézzelfoghatóan visszaélnek. Ezért is kezdték meg a vitatott kikötők elbontását Nagyszombaton, így a húsvéti ünnepek alatt már az esztergomi hajóállomás fogadta a városba érkező hajókat. Az ünnep miatt megnövekedett vízi turistaforgalom ellenére valamennyi hajó ki tudott kötni, csupán a nagyméretű luxus kirándulóhajóknak volt valamivel nehezebb dolga, mint korábban. Jellemző a mai jogi viszonyokra, hogy hiába a város tiltása, a szombaton elbontott kikötőket a MAHART már húsvéthétfőn visszaépítette korábbi helyére.
Az ügy legújabb fejleményeiről Kolumbán György, az esztergomi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke azt mondta a Hídlapnak: az Erzsébet parki MAHART kikötők közül a 1718+260 folyamkilométernél lévő, hármas számú kikötő vízügyi hatósági, tulajdonosi és műemlékvédelmi engedélyek nélkül létesült, ezért jelenleg a győri vízügyi hatóságnál vizsgálódnak. A vita egyébként nem zavarja a hajóforgalmat, hiszen a MAHART használatában lévő hajóállomás mellett az Esztergom Port Kft. megépülő kikötői is képesek fogadni a kiránduló és személyhajókat, pótolva a kieső, engedély nélküli MAHART kikötőket. Természetesen szerettük volna megkérdezni az ügyben érintett másik felet is, de Kovács Zoltán, a MAHART PassNave Kft. ügyvezetője lapzártánkig nem volt elérhető.
Bognár Ferenc esztergomi rendőrkapitány a hétfői, majdnem tettlegességig fajuló esettel kapcsolatban elmondta: a helyszínen intézkedő rendőrjárőrök teljesen jogszerűen jártak el, amikor Kolumbán György képviselőt felszólították, hogy hagyja el a balesetveszélyes területet. A kapitány szerint a járőröknek nem hogy joga, hanem egyenesen kötelessége volt a képviselőt a rendőrautóhoz kísérni, miután az önkormányzati képviselő a rendőri felszólításra sem volt hajlandó elmenni a kikötőt a parthoz rögzítő drótkötél mellől. Vagyis a balesetveszély elhárítása és saját érdekében vették őrizetbe Kolumbánt a rend őrei. A rendőrkapitány szerint bilincshasználatra nem került sor, és az "őrizetbe vétel" is csak annyit jelentett, hogy a kritikus időszakban a képviselőnek az amúgy a helyszínen tartózkodó rendőrautóban kellett töltenie egy órát. Bognár Ferenc rendőrkapitány fontosnak tartotta elmondani: a képviselő "esetleges jogsértő magatartása" következtében kialakult helyzetnek ő sem örül, hiszen a városi rendőrség számára is fontos az önkormányzattal való normális kapcsolattartás. Ezért is vizsgálta ki saját hatáskörben tegnap az ügyet, de bizonyossá vált, hogy a járőrök helyesen és jogszerűen jártak el.
Muzslai Ágnes