Orbán Viktor: Az MDF a helyünkbe szeretne lépni
Orbán Viktor szerint Mikola István néhány, a kampányban elhangzott kijelentése nem tett jót a Fidesznek. Erről a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt kedden.
Dátum: 2006-04-18 21:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:50.237716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor - a felvételről sugárzott, kedden délelőtt készült interjúban - úgy fogalmazott: "Mikola István egy szigorú ember, és időnként olyan véleményeket is megfogalmaz, amely egyáltalán nem találkozik a társadalom többségével".
Úgy vélekedett, Mikola Istvánnak vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem tettek jót a kampánynak, ám vannak olyan tulajdonságai is, amelyek jót tettek.
Hozzátette: "becsülöm őt, mert kemény ember. Még a legnagyobb nemzetközi cégekkel is meg tudott úgy állapodni (...), hogy nem lehet a gyógyszerek árát jobban emelni, mint négy százalék. Amit én egy komoly politikusi és emberi tettnek tekintek".
A pártelnök szerint Mikola Istvánon kívül nincs ma Magyarországon más szakember, aki "elég kemény, elszánt és szakmailag felkészült" ahhoz, hogy a magyar egészségügyet rendbe hozza.
Az MDF-el folytatott elmúlt heti vitával, a jobboldal egységesítésével kapcsolatos felvetésre reagálva Orbán Viktor azt mondta: szükség van az egységes jobboldalra, amit több nyugat-európai ország példája is mutat.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: "nekünk továbbra is ezen az úton kell haladnunk. Az európai politika egyértelmű. Ott, ahol a jobboldal hagyja, hogy sok kis pártból álljon, mindig a baloldal nyer. Azokban az országokban, ahol a jobboldal lépes megszervezni magát nagy szövetségi formában, ott mindig van esély kormányozni.
Magyarországon is így áll a dolog". Mint a pártelnök mondta, amíg a közéletben lesz, mindig egy erős szövetség felépítését tartja a legfontosabbnak.
Orbán Viktor szerint az MDF sem ennek az összefogásnak a szükségességét kérdőjelezi meg, hanem, mint fogalmazott: "az MDF egyszerűen szeretne a helyünkbe lépni".
Orbán Viktor szerint az országgyűlési választásokon a győzelem az lenne, ha a Fidesz lenne a legerősebb párt a megalakuló parlamentben, hiszen így az MDF-el együtt kormányt tudnának alakítani.
Úgy vélekedett, hogy a kormányváltáshoz szükséges legalább 70 mandátum megszerzése reális, ám ehhez szükség van a vidéki szavazókra és az MDF szavazóira egyaránt.
Budapesttel kapcsolatban Orbán Viktor úgy látja, a fővárosban javult a Fidesz helyzete, ám itt hosszabb idő kell ahhoz, hogy a Fidesz kellő súllyal legyen jelen.
"Alapvetően liberális attitűdű (...) hely, számunkra nehezen megközelíthető" - fogalmazott Orbán Viktor. Kérdésre válaszolva a pártelnök megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint kitartanak programjuk mellett. Mint mondta, a gazdaság helyzetének javítása érdekében a belső tartalékokat kell mozgósítani, ezt szolgálja a Széchenyi Terv - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu