Szaúd-Arábia támogatja a Palesztin Hatóságot
Szaúd-Arábia 92,4 millió dollárt ajánlott fel kedden a Palesztin Hatóság segélyezésére - közölte a sivatagi királyságban tartózkodó Mahmud az-Zahar palesztin külügyminiszter egyik közeli munkatársa.
Dátum: 2006-04-19 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:52.095346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A palesztin diplomácia vezetője hétfőn érkezett Rijádba, ahol fogadta őt szaúdi kollégája, Szaúd al-Fejszál herceg.
Az új palesztin kormánytól, amely a januárban megtartott parlamenti választások eredményeként a Hamász kezébe került, az Egyesült Államok és az Európai Unió megvonta pénzügyi támogatását, mindaddig, amíg a radikális palesztin szervezet egyebek között el nem ismeri Izrael állam létét.
Szaúd al-Fejszál közölte vendégével: Rijád a márciusban Kartúmban megrendezett arab csúcsértekezlet döntéséhez igazodva fizeti ki a több mint 90 millió dolláros összeget a palesztinoknak.
A múlt hónapban Szaúd-Arábia 20 millió dollár gyorssegélyt utalt ki a Palesztin Hatóságnak, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök kérésének eleget téve hozzájáruljon a palesztin állami hivatalnokok bérének a kifizetéséhez.
MTI - fidesz.hu