Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az átszvazókról közleményt adtak ki

A választásra kiadott igazolás kizárólag arra ad lehetőséget, hogy ha valaki nem a lakóhelyén tartózkodik, élhessen szavazati jogával - figyelmeztetett közleményében az Országos Választási Bizottság.


Dátum: 2006-04-19 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:56.746677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OVB-től egy magánszemély kért állásfoglalást az átszavazások ügyében. Az előterjesztő azt állította a második fordulóban több mint 17 ezer olyan ember szavazhat az átjelentkezés miatt, aki az első fordulóban már a Parlamentbe jutatott egy képviselőt. Az OVB állásfoglalást nem, közleményt viszont kiadott, amelyből azonban a kormánypárti delegáltak javaslatára törölték, hogy jogsértést követ el az, aki olyan körzetben szavazott, ahol érvényes volt az első forduló, de ennek ellenére a második fordulóban újra voksol.

Bordás Vilmos, az OVB-be a Fidesz-KDNP delegált tag elmondta: "A második fordulóra kiadott igazolások annyiban jogszerűnek tekinthetők amennyiben ahhoz kapcsolódnak, hogy a választópolgár valóban értelmezhető családi vagy egyéb okból tartózkodik a lakóhelyén kívül, ebben az esetben jogszerűen élhet szavazati jogával. Azt próbáltam a közleményben megfogalmazni, hogy ez azonban nem terjedhet ki arra, hogy kifejezetten abból a célból kérhet valaki igazolást, hogy valamely választókerület eredményét befolyásolja és tudatosan azért utazzon csak el meghatározott helyre, hogy ott éljen szavazati jogával és ezáltal az eredményt befolyásolja"

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek