Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kérés nélküli sms és e-mail kampánycsendsértő

Kampánycsendsértésnek tekinti az Országos Választási Bizottság, ha a választóknak külön kérésük nélkül szervezetten bizonyos tartalmú sms-t, e-mailt vagy automatizált hívásmódú üzeneteket küldenek a kampánycsend alatt.


Dátum: 2006-04-19 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:57.047859, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület egy korábbi állásfoglalásának hatályon kívül helyezésével kimondta azt is, hogy szintén a kampánycsend megsértésének minősül, ha annak beállta után bármely írott vagy elektronikus médium a választással összefüggésbe hozható személyt vagy pártot említ, vagy szerepeltet, a jelöltek számáról és összetételéről, az esetleges visszalépésekről információt szolgáltat, amennyiben ez a cselekmény alkalmas a választópolgárok választói akaratának befolyásolására.

A kampánycsend idején a kiesett jelöltről szóló tájékoztatásra a szavazatszámláló bizottság jogosult - írta az Országos Választási Bizottság.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek