Az Új Demokrácia Központ beszámolója
Április 9-én a Fidesz Új Demokrácia Központja 1273 telefonhívást fogadott. Több mint 120 megkeresés azzal kapcsolatosan érkezett, hogy az idős, mozgásképtelen, beteg emberekhez a bejelentés ellenére nem érkezett meg a mozgóurna, tehát nem tudtak élni állampolgári jogukkal, nem vehettek részt a választások első fordulójában.
Dátum: 2006-04-19 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:08.022604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választási kampány során az első forduló előtt két ügyben feljelentéssel fordultunk az ügyészséghez.
• a szolnoki MSZP irodában személyi számokat tartalmazó adatbázist vett fel egy kamera,
• Pakson az MSZP-jelölt a helyi gimnázium ballagási tablóin található nevek alapján épített adatbázist, ám olyan fiatalok is kaptak kampánylevelet a helyi szocialista jelölttől, akik évek óta külföldön élnek, s nem is jártak Pakson középiskolába. (A Tolna Megye 02. számú Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság is elmarasztalta a szocialista jelöltet.)
• A Batthyány téri HÉV aluljáróban megtalált, adatbázisokat tartalmazó aktatáska ügyében felvilágosítást kértünk a rendőrségtől.
Mind a két feljelentésünkkel kapcsolatban nyomozást rendelt el a helyi városi ügyészség. A Batthyány téri HÉV aluljáróban talált táska ügye az I. kerületi rendőrkapitánysághoz került.
Április 9-én a Fidesz Új Demokrácia Központja 1273 telefonhívást fogadott. Több mint 120 megkeresés azzal kapcsolatosan érkezett, hogy az idős, mozgásképtelen, beteg emberekhez a bejelentés ellenére nem érkezett meg a mozgóurna, tehát nem tudtak élni állampolgári jogukkal, nem vehettek részt a választások első fordulójában. A konkrét ügyekben a helyi kampányfőnökökhöz fordultunk. A választás napján mintegy 60 esetet regisztráltunk, amely szerint a budapesti szavazókörökben diszkriminatív módon nem fogadták el az érvényesen kiállított igazolásokat, azzal az indoklással, hogy a szabályosan kiállított igazolásokon csak Budapest neve volt feltüntetve, a kerület megjelölése pedig nem szerepelt. Érdekes, hogy 14 óráig egyetlen szavazókörben sem volt gond az ilyen igazolásokkal, ám a délutáni időpont után csak azokat az igazolásokat fogadták el, amelyeken a kerületek is fel voltak tüntetve. Több mint 100 esetben a telefonálók arra hívták fel a figyelmünket, hogy a szavazókörökben a szavazóköri biztosok nem engedték saját tollukkal szavazni az embereket, csakis a szavazókörben található tollakat engedélyezték erre a célra. Ezekben az ügyekben felvilágosítást nyújtottunk, továbbá a helyi választókörzeti irodáinkba szóltunk, hogy a szavazóköri delegáltjaink akadályozzák meg ezt az eljárást. Az Új Demokrácia Központhoz befutott bejelentések alapján derült ki, hogy a budapesti SZDSZ Liberálisok Háza nevű sátor a kampánycsend alatt a nagyközönség számára is elérhető volt. Vidékről és a fővárosból több láncszavazás-gyanús üggyel kapcsolatosan kerestek meg minket (Eger, Esztergom, XVI. kerület), továbbá kaptunk hírt a szavazók szervezett szállításáról is (pl: Hollókő, Bercel, Erdőkertes, Füzesabony). Mátészalkán is vittek ki szavazócédulákat a helyiségből. Az ügyben büntető feljelentést tettek. Budaörsön, a szavazókörökbe történő szervezett szállítást megörökítőket bántalmazták és életveszélyesen megfenyegették, Kispesten egyetlen szavazókörben kétszer is lebuktatták a szavazócédulákat kicsempészőket. Volt olyan szavazókör, ahol nem íratták alá a névjegyzéket. A fenti esetfelsorolás csak a hozzánk befutott telefonhívásokat tartalmazza, nem minden esetben fordultak a helyiek az adott választási bizottságokhoz.
A Fidesz által OVB-hez benyújtott kifogások a következők voltak:
Közvélemény-kutatási adatok ismertetése határidőn túl
Index internetes hírportál - mandátumbecslés közvélemény-kutatás alapján
o kifogást nyújtottunk be április 7-én;
o az OVB a kifogásnak helyt adott és az internetes hírportált április 9-én elmarasztalta;
168 óra című hetilap - a korábban megjelent közvélemény-kutatási adatokat publikálták április 6-án, csütörtökön
o kifogást nyújtottunk be április 7-én;
o az OVB a kifogásnak helyt adott és a hetilapot elmarasztalta;
Műsorszolgáltatók vagy országos terjesztésű napilapok jogsértései
TV2 Activity show - a szombat (április 8.) esti műsorban az egyik megfejtendő feladvány Gyurcsány Ferenc volt
o kifogást nyújtottunk be április 9-én;
o az OVB a kifogásunkat elutasította;
o az OVB határozata ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk;
o a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az OVB határozatát;
Magyar ATV - szombat (április 8.) reggel a MIX című havilapot reklámozta a műsorszolgáltató, a lap címoldalán Gyurcsány Ferenc volt látható
o kifogást nyújtottunk be április 9-én;
o az OVB a kifogásunkat elutasította;
o az OVB határozata ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk;
o a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az OVB határozatát és megállapította a műsorszolgáltató kampánycsend-sértését;
MSZP központból küldött e-mailek, és MSZP központi számról küldött sms-ek
Az MSZP honlapjáról (www.mszp.hu) szombaton (április 8.) kora reggeli órákban az MSZP-t támogató e-maileket (hírlevél) küldtek szét.
o kifogást nyújtottunk be április 9-én;
o a kifogásunkat bizonyítottság hiányában az OVB elutasította;
o az OVB határozata ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk;
o a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az OVB határozatát és megállapította az MSZP kampánycsend-sértését;
Az MSZP honlapjáról (www.mszp.hu) szombaton (április 8.) egy választópolgár - előző napi regisztrációját követően - válasz e-mailt kapott a lakóhelyéhez kapcsolódó fejlesztésekről és a kormánypolitika egyes eredményeiről.
o kifogást nyújtottunk be április 9-én;
o a kifogásunkat az OVB elutasította azzal az indokolással, hogy az e-mailt a választópolgár zárt-rendszerben saját kérésére kapta;
o az OVB határozata ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk;
o a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az OVB határozatát;
Az Alapítvány a Modern Baloldalért (AMÖBA) ún. üzenetküldő telefonszámáról (20/9000-679) vasárnap (április 9.) a következő tartalmú sms-t küldték ki több személynek: "Szoros a verseny, a Te szavazatodon múlik a második Gyurcsány kormány. Szavazz az MSZP-re! Küldd tovább!"
o kifogást nyújtottunk be;
o a kifogásunkat az OVB elutasította;
o az OVB határozata ellen a Legfelsőbb Bírósághoz fordultunk;
o a Legfelsőbb Bíróság végzésében megállapította, hogy az sms-küldés megvalósította a jogsértést, azaz a kampánycsend-sértést, de nem marasztalta el az MSZP-t;
Az Új Demokrácia Központ tájékoztatást kért a választókerületi kampányfőnököktől, amelynek tartalmát úgy határoztuk meg, hogy az adjon széleskörű információt a helyi illetve területi, esetleg a bírósági szakaszban lévő ügyekről, a megszületett határozatokról, illetve számoljon be a rendőrségeken tett feljelentésekről is. Ennek alapján eddig (április 19., 10 óra) 43 választókerületből kaptunk visszajelzést.
A beérkezett helyi kifogások összesítése alapján 107 esetben fordultak a választókerületi embereink a helyi illetve a területi választási bizottságokhoz, továbbá a feljebbviteli szervekhez. A hozzánk beérkezett kifogások közül 56 esetben adott helyt a helyi vagy a Területi Választási Bizottság, vagy az illetékes bíróság a fideszes kifogásoknak, 51 esetben azonban elutasították azokat. Vannak ügyek, amelyekben a napokban várhatók a döntések.
A Fidesz választókerületi embereinek beadványai között szerepelnek a legkülönfélébb kampánycsendsértéssel; plakáttépéssel-átragasztással; jogosulatlan adatbázis létrehozással; választók szervezett szállításával; megtévesztő kampányolással; munkahelyen történő kampányolással kapcsolatos ügyek; polgármesterek etikátlan, saját fejléces papíron az állampolgároknak írt egyértelműen pártpolitikai célzatú leveleivel kapcsolatos beadványok is. A helyi és területi választási bizottságokhoz kerültek továbbá láncszavazás-gyanúra utaló kifogások (adott szavazókörökben több, illetve kevesebb szavazólap), roma állampolgárok megkörnyékezésével, megfenyegetésével kapcsolatos ügyek, felmerült a szavazólapok a szavazóhelyiségekből való eltávolításának gyanúja, de voltak helyi beadványok a mobiltelefonos fényképezéssel kapcsolatosan is, amelyek a szavazófülkékben történtek.
A helyi, területi választási bizottságokhoz, bírósághoz benyújtott fideszes kérelmek közül néhány példa:
Fővárosi Választási Bizottság, a Fővárosi Bíróság döntései és az OVB levele a 16. oevk beadványai ügyében:
• Az FVB 55/2006. sz. döntése értelmében megváltoztatta a szavazóköri eredményt. A fellebbezés az eredményt támadta, egy esetben konkrét törvénysértés, több esetben annak feltételezése kapcsán. A határozat a konkrét esetre nézve változtatta meg az eredményt, a többiben elutasította azt. Feltételezésünk szerint több szabálytalanság jele a szinte minden szavazókörben előfordult szavazólap hiány, vagy többlet - egyszer 30 db hiány volt! A bírósági felülvizsgálati kérelemben is a pecsétek megvizsgálását kértük (a bizottságok a szavazóköri pecséteket több helyen nem vizsgálták, és ennek hiányában a csalás nem volt kizárható) ebben az eljárásban 2006. április 14-én péntek 11.00 órakor a 16. oevk összes szavazóurnáját a Fővárosi Bíróságra beszállították, azonban az ugyanaznap kelt határozat a pecsétek vizsgálata nélkül a kérésünket elutasította. Az ügyben ismeretlen tettes ellen büntető-ügyben is feljelentést tettünk a XI. ker. rendőrségen.
• Az FVB megváltoztatta a HVB döntéseit, és ezzel megállapította a kampánycsend-sértést a 66/2006 és 67/2006 sz. határozataiban, amely esetekben április 8-ról április 9-re virradó éjjel a XI. kerületben szavazókörök környezetében eltávolították a felragasztott és összetörték a felszerelt plakátjainkat. A területen minden esetben csak az MSZP plakátjai maradtak fenn.
Heves megye 5. sz. egyéni választókerületében az Egyéni Választókerületi Választási Bizottság döntése:
• Ludas községben történt szóróanyag terjesztés miatt emeltünk kifogást, melyet a Magyar Posta dolgozói hordtak ki a községben. Az SZDSZ-es polgármester a lakosságot megszólítva hívta fel a figyelmet arra, hogy miért kell(ene) a baloldalnak kormányt alakítania, valamint arra: mi lenne, ha a Fidesz alakítana kormányt. Konkrétan felhívta őket arra is, hogy egyéni szavazataikat az MSZP-s jelöltre, listás szavazataikat az SZDSZ-re tegyék. Hivatkozva a Ve. tv. 3 §-ának a, b, c, pontjaira kifogást emeltünk. A beadványt szintén elutasították arra hivatkozva, hogy a polgármester nem sértett jogszabályt, mikor a saját bélyegzőjével ellátva a posta dolgozóival kézbesíttette a szórólapokat.
• A választás napján észleltünk szervezett szállítást és pénzátadást Erdőtelek községben, amiről videofelvételt is készítettünk. A helyi jegyző fel is szólította az érintetteket: hagyják abba a tevékenységüket. A beadványunkat elutasították hivatkozva arra, hogy a kifogás nem tartalmaz megfelelő bizonyítékokat, a videofelvétel nem egyértelmű. Az elutasító határozat száma: 21/2006 (IV.11). Az elutasítás után éltünk fellebbezési jogunkkal a TVB-nál. A TVB helybenhagyta az előző határozatot. Határozat száma: 27/2006. (IV.14)
Heves megye 1. számú egyéni választókerület, Eger:
• A választás napján az egyik szavazókörben mobiltelefonnal fényképezték le a szavazólapokat a szavazófülkében. A helyi választási bizottság elutasította a kifogást.
• A választás napján szavazók szervezett szállítása gépjárművel a szavazókörbe. A helyi választási bizottság elutasította a kifogást.
dr. Gruber Attila Somogy 3. OEVK képviselője a következő beadvánnyal fordult Siófok város Önkormányzatának Választási Bizottságához:
Az önkormányzat területén a hivatali dolgozókat a szolgálati telefonokon megkereste Gyurcsány Ferenc.
• Az állásfoglalás szerint a Somogy Megyei 03. sz. OEVK Választási Bizottsága - utalva a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 3. § a. pontjában foglaltakra (a választás tisztaságának megóvása) és figyelemmel a felhívott jogszabályhely d./ pontjában foglaltakra is (jóhiszemű joggyakorlás) nem ért egyet az olyan kampánnyal, amikor bármelyik jelölt, vagy jelölő szervezet közvetlenül munkaidőben munkáltatót hív fel telefonon kampány céllal. Az ilyen magatartás, eljárás a felhívott jogszabályhelyekbe, illetve általában is a választási etikai normákba ütközik.
• A Választási Bizottság egyhangú álláspontja szerint munkahelyen, különösen önkormányzati intézményekben semmilyen választási kampánynak nincs helye.
Csongrád megye 2. sz. választókerület:
• Beadvánnyal fordultunk a választási bizottsághoz Szeged Gyálarét nevű településrészén a 715-ös szavazókörben történt láncszavazás ügyében. A beadvány a választókerületi szintről a területi szintre jutott. A bizottság érdemben nem vizsgálta a korábbi szint döntését. Megállapította, hogy egy szavazólap hiányzik az urnából. Megállapították továbbá, hogy a szavazás sérült, de nem volt rábizonyítható az általunk meggyanúsított férfire a láncszavazás. A bizottság nem tesz feljelentést.
Tolna megye 3. vk. (Bonyhád) beadványai:
• Kifogásunk a választók megtévesztése volt, mivel az SZDSZ jelöltjét, Dióssy Gábort népszerűsítő kiadvány címlapja a VÁLTOZÁS 2006 szlogent viselte, narancssárga háttérrel, továbbá a hátlapon az MSZP és az SZDSZ logója együtt szerepelt, ami azt a látszatot keltette, hogy Dióssy a két párt közös jelöltje. Kifogásunkat április 7-én juttattuk el a HVB-nek.
• Kifogásunknak a HVB helyt adott és április 8-i ülésén megállapította, hogy az SZDSZ megsértette a választási eljárásról szóló törvényt és a sajtóról szóló jogszabályokat. Utóbbit azért, mert nem volt impresszuma a kiadványnak.
Budapest, 2006. április 19.
Kontrát Károly
Az Új Demokrácia Központ
vezetője