A Pest megyei közgyűlés támogatja a béremelésből kimaradtakat
A Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke szerint még ebben az évben bérkorrekcióban részesülhetnek a megye közalkalmazottjai, mindazok, akik a központi béremeléseknél valamilyen formában hátrányt szenvedtek - tájékoztatott a közgyűlés sajtófőnöke.
Dátum: 2002-10-14 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:05.732030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tájékoztatás szerint T. Mészáros András, a közgyűlés elnöke hétfőn egyeztetést folytatott a megye reprezentatív szakszervezeteinek és munkavállalói szövetségeinek képviselőivel. Minderre annak kapcsán került sor, hogy T. Mészáros András álláspontja szerint a kötelező béremelés korrekciójára nyílik lehetőség, hiszen a közgyűlés hatáskörébe tartozó úgynevezett szabadon felhasználható keret 15 millió forint bértámogatást tesz lehetővé. A közlemény szerint az egyeztetésen a résztvevők konszenzusra jutottak.
MTI - fidesz.hu