Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megerősítették Prodi győzelmét

Az olasz legfőbb semmitőszék megerősítette szerdán este a baloldali ellenzéki koalíció parlamenti választási győzelmét.


Dátum: 2006-04-19 19:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:08.929946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalos végeredmény szerint a Romano Prodi vezette Unió mindössze 24.755 szavazattal szerzett többet Silvio Berlusconi kormányfő Szabadságjogok Pártja (Cdl) tömörülésénél. Az Unió 19.002.598, a Cdl 18.977.843 voksot kapott az április 9-10-én rendezett szavazáson. A semmitőszék elutasította Roberto Calderoli volt reformügyi miniszter "Lombardiai Szövetség Ligája" nevű pártjának szerdán beadott keresetét, mivel a párt csupán egy tartományban állított jelölteket, és nem volt rajta az országos listán.

A jobboldali szövetségben szereplő Keresztény Demokrata Unió máris gratulált Prodinak. Ugyanakkor Giulio Tremonti, a Berlusconi-kormány gazdasági minisztere egy tv-műsorban közölte: a Cdl egyelőre nem ismeri el az Unió választási győzelmét, mert szerinte még az olasz törvények értelmében további ellenőrzésekre van szükség. A törvényszék egyelőre nem közölte a szenátusi választások hivatalos végeredményét, és internetes honlapját lefagyasztották az ország minden részéről érkező hívások.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek