Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szinte mindent eladott a kormány - amit nem, ezután akarja

Ha az MSZP-SZDSZ-koalíció marad hatalmon, minden jel szerint piacra dobják a Malév Zrt.-t, a Volán-társaságokat, a MÁV egyes részeit, az MVM Zrt.-t, az FHB Zrt.-t, a Mol Zrt. még meglévő hányadát és a Szerencsejáték Zrt.-t - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2006-04-20 06:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:11.496526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Darabszámát tekintve még mindig sok, ám a valós vagyonértéket nézve már kevesebb vagyonelem maradt az állam tulajdonában. Az elmúlt négy év alatt a legértékesebb vagyonelemeket eladták. A legtöbbet a Budapest Airport (BA) Zrt.-ért kapott a kormány, ami nélkül tavaly borult volna a költségvetés.

Az 1945 után szinte teljes egészében államosított nemzeti vagyon 15 év alatt, azaz "történelmileg" rendkívül hamar került ismét magántulajdonba. A privatizációs folyamat kezdetén az állami tulajdon aránya meghaladta a 85 százalékot, mára azonban döntően megváltozott a helyzet, hiszen a magyar gazdaság csaknem négyötöde magántulajdonban van. Ez az arány még nőhet, hiszen Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter még januárban úgy nyilatkozott: ma száz olyan cég van állami kézben, amit a következő ciklusban privatizálni kellene.

A miniszter szerint el kellene adni a Volán-társaságokat, a MÁV egyes részeit, a Magyar Villamos Művek Zrt.-t, a Földhitel és Jelzálogbank Zrt.-t, valamint a Szerencsejáték Zrt.-t. "Esetükben nem látom be, miért is kellene azokat kizárólagos állami tulajdonban tartani" - állapította meg a politikus. Emlékezetes, Kóka János ezt a kijelentését azzal indokolta, hogy "e cégeket a magántőke is tudja működtetni, tőzsdei bevezetésük a tőkepiacot is élénkítené".

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek