Kuncze ellentmond Kókának
Nem ért egyet az SZDSZ elnöke Kóka János azon korábbi nyilatkozatával, hogy Orbán Viktornak el kell tűnnie a közéletből - erről Kuncze Gábor szerdán este beszélt az InfoRádióban.
Dátum: 2006-04-20 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:12.762550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kuncze Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem ért egyet Kóka János Orbán Viktorra vonatkozó kijelentésével, amely a Népszabadság március 31-i számában jelent meg. Az SZDSZ elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem is határolódik el politikustársa mondatától. Kóka János a lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy "Orbán Viktor történelmi bűne az ország megosztása. (...) El kell tűnnie a közéletből ahhoz, hogy legyen esély a politika és a nemzet összefogására".
MTI - fidesz.hu