Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kegyeletsértő volt Mécs kutakodása

Kiderült, hogy Rabár Ferenc "csak formálisan volt ügynökként nyilvántartva, valóságos ügynöki munkát nem végezhetett". A kegyeletsértő módon meghurcolt ember családja adott ki közleményt e tárgyban.


Dátum: 2002-10-14 18:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:06.327857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhai Rabár Ferenc "csak formálisan volt ügynökként nyilvántartva, valóságos ügynöki munkát nem végezhetett" - olvasható abban a levélben, amelyben a kormányzati politikai szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság elnöke, Mécs Imre összegezte az Antall-kormány első pénzügyminiszterének ügyében lefolytatott vizsgálat eredményét.

A parlamenti vizsgálóbizottság augusztus 30-ai tájékoztatása szerint néhai Rabár Ferenc is "érintett" volt. A bizottság elnöke, Mécs Imre azonban hangsúlyozta: "az érintettség és az együttműködés között különbség van. A bizottság együttműködőnek csak azokat tekinti, akikről a szembesítés után is bizonyítható az ügynöki tevékenység".

E szembesítés Rabár Ferenc esetében sajnos már nem történhetett meg, ezért a bizottság elnöke személyes ügyének tekintette Rabár Ferenc esetének vizsgálatát. A bizottság "különös gonddal járt el a róla kapott dokumentumok értékelésében" - olvasható abban a levélben, amelyet Mécs Imre írt családunknak.

A Rabár család messzemenően egyetért azzal a céllal, amelyet Mécs Imre több nyilatkozatában is hangsúlyozott, hogy a múltat meg kell ismerni, fel kell tárni az előző rendszer nem-jogállami, embertelen tevékenységét, melyben a "jelenség" a fontos: a diktatúra működési mechanizmusa. Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy ez a fontos cél a jelenlegi politikai környezetben nem valósulhatott meg. A bizottság munkája nem záródhatott le közös határozattal, s a nyilvánosság korrekt tájékoztatását szolgáló nyilatkozattal.

Ezért családunk tájékoztatja a nyilvánosságot arról, hogy néhai Rabár Ferenc esetében sem bizonyosodott be az állambiztonsági szervekkel való együttműködés. Ahogy Mécs Imre levelében fogalmazott: "Szilárd meggyőződésem, hogy néhai dr. Rabár Ferenc csak formálisan volt ügynökként nyilvántartva, valóságos ügynöki munkát nem végezhetett. Valószínűleg nem is tudott arról, hogy nyilvántartásba vették".

Rabár család

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek