Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Nagyarányú vidéki választási részvétel kell

A vidéki embereknek ugyanolyan arányban kell elmenni szavazni a második fordulóban, mint a budapestieknek, és akkor bízhatnak abban, hogy vidékbarát kormánya lesz Magyarországnak. Ezt a Fidesz elnöke mondta csütörtökön reggel a tv2 Mokka című műsorában.


Dátum: 2006-04-20 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:15.734477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ahhoz, hogy a vidék érvényesíteni tudja az érdekeit, saját sorsát a saját kezébe kell venni, nem a budapestiektől kell várni, hogy majd jó vidékpolitikát csinálnak" - hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: butaság szembeállítani a vidéket és a fővárost, hiszen Budapest a nemzet fővárosa, nagy szükség van rá, a legnagyobb lehetőség éppen Budapesten rejlik.

Orbán Viktor szerint a szocialisták 2002-ben mondtak valamit, és aztán annak ellenkezőjét cselekedték. Kifejtette, hogy az ígéretekkel szemben megfojtották a Széchenyi-tervet, elvették a gyermekek után járó adókedvezményt, belenyúltak a lakástámogatási rendszerbe és felemelték a diákhitel kamatát. "Ez fog történni 2006 nyarán is: tömeges elbocsátások lesznek, el fognak szabadulni a villany-, a gáz- és a gyógyszerárak, mindent el fognak adni pénzhiányra hivatkozva" - prognosztizálta Orbán Viktor az MSZP-SZDSZ győzelem esetén szerinte előálló helyzetet.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: nemcsak az MDF szerint, hanem szerinte is tűrhetetlen, és a magyar demokrácia elveivel ellentétes dolog, hogy bárkit a családtagjain keresztül próbáljanak támadni. Orbán Viktor ugyanakkor az MDF rágalmának nevezte, hogy a Fidesz állna a Dávid Ibolya MDF-elnök családját érintő tömeges sms-ek mögött. "Nekünk ehhez semmi közünk sincsen és örülnék, ha a demokrata fórum nem csatlakozna ahhoz a kórushoz, amely állandóan, ha valami negatív dolog történik a magyar közéletben, azt tudja szajkózni, hogy biztos a Fidesz van mögötte, anélkül, hogy egyébként erre bármilyen bizonyíték lenne" - fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta, a kérdést úgy kell feltenni, kinek az érdeke, hogy a Fidesz és az MDF közötti kapcsolat megromoljon, néhány nappal az esetleges tárgyalásaik előtt, ami a polgári oldal győzelme esetén történne meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek