Visszalépett a dombóvári MDF-jelölt
Dombóváron visszalépett az MDF képviselőjelöltje, aki a választás első fordulója után a harmadik helyen állt 5,89 százalékkal. Ezt maga az érintett erősítette meg csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Dátum: 2006-04-20 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:17.636450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Aláírtam a polgármesteri hivatalban, hogy nem indulok a második fordulóban" - közölte dr. Tóth Mária, aki nem kívánta indokolni döntését. Korábban az MTI munkatársának úgy nyilatkozott, hogy szándékában áll megvárni a párt Tolna megyei választmányának csütörtök esti ülését, most azonban azt mondta: "így alakult".
Dombóváron a város jelenlegi MSZP-s képviselője, Tóth Gyula áll az első helyen 49,18 százalékkal a választás első fordulója után, a második Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP) 41,35 százalékkal.
MTI - fidesz.hu