Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Bella István Kossuth-díjas költő

Elhunyt Bella István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő csütörtökön hajnalban - közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.


Dátum: 2006-04-20 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:23.484129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bella István hosszan tartó betegség után 66 éves korában hunyt el. A költő a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Írószövetség Választmányának tagja volt. Temetéséről később intézkednek.

Bella István 1940. augusztus 7-én született Székesfehérváron. A 60-as években könyvtáros volt, majd a Tiszta Szívvel című lap főszerkesztője. 1978 és 1991 között az Élet és Irodalom című hetilap munkatársa, főmunkatársa, rovatvezetője, 1994-től pedig a Magyar Napló versrovatát szerkesztette.

Főbb verseskötetei: Az ifjúság múzeuma (1969), Áni Máni naptára (1985), Tudsz-e még világul? - Összegyűjtött versek (1999).

Bella István írt színpadi műveket is, köztük például Novák Ferenccel és Rossa Lászlóval közösen A csodaszarvas című szertartásjátékot (1996).

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek