MSZP: a nyugdíjasoktól csak a szavazat kell
Dátum: 2006-04-20 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:26.752141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány elnöke Gyurcsány Ferenc, valamint az MSZP elnöke Hiller István megállapodást kötött a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökével Jankovits György, valamint a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnökével Mihalovits Ervin urakkal.
Ez a "Szövetség" tulajdonképpen már 1994 óta zavartalanul működik.
A 2002 szeptemberében megalakult Idősügyi Tanácsnak ők is és én is tagja vagyok. A mostani együttműködésnek e ciklus alatt is számos jelét láttuk.
Tisztelt Elnök Urak!
Kérem olvassák el visszamenőlegesen az Idősügyi Tanács jegyzőkönyveit, ahol én személyesen többször is nyilatkoztam mintegy 3 éve, hogy a nyugdíjrendszer reformra szorul, a svájci indexálási módszer idejét múlt.
A nyugdíjkorrekciós program pedig késett több mint 3 évet. Ha a szociális érzékenység szele Önöket előbb megcsapta volna, akkor a téma kapcsán már 2002 őszén kellett volna állást foglalni, hiszen akkor már több mint 4 éve tudott dolog volt, hogy 1998-ig (Horn-Kuncze kormány idejében) a nyugdíj megállapítások törvénysértő módon történtek. Ha akkor elkezdik e munkát, már a befejezéshez közeledhetnénk. Ez a program azonban csak a ciklus végén jutott eszükbe, azzal a céllal, hogy majd 2010-ig megvalósul.
Elnök Urak!
Az Idősügyi Tanács hatáskörét elsősorban nem bővíteni kell, hanem betartani a működését szabályozó jogszabályokat és nem az MSZP pártérdekeknek megfelelően megosztani az Idősügyi Tanács tagjait. Kezdeményezésemre az Idősügyi Tanács egyhangú határozatot hozott a 180.000 politikailag üldözött nyugdíjának rendezésére 2005 január 1-től. Sajnos a miniszterelnöki puccs azzal is járt, hogy Gyurcsány Ferenc új miniszterelnök, aki elnöke lett az Idősügyi Tanácsnak is, szemétkosárba dobta a Tanács határozatát.
Feltűnő és figyelmet érdemel, hogy az MSZP és a kormány ígéretet tesz a konkrétumokat nem tartalmazó megállapodás teljesítésére.
Mit tettek végül is 4 év alatt?:
1. A kampány és a Medgyessy kormány programjában megtéríteni vállalt 52 milliárd forintot még a mai napig sem fizették ki a nyugdíjasoknak. Ezzel 4 százalékkal csökkent az 1998 december 31-én élő nyugdíjasok nyugdíja.
2. Azáltal, hogy a 13. havi nyugdíjat a vállalt kötelezettségek ellenére csak 4 évre elosztva fizetik ki, (így másfél hónap nyugdíj a veszteség) az átlag nyugdíjak alapján a nyugdíjasok átlagban 83.140 Ft összeggel kapnak kevesebbet.
3. Azáltal, hogy az Idősügyi Tanácsban tett javaslatom ellenére megváltoztatták az Orbán-kormány nyugdíjemelési rendszerét és nem adták meg a törvényes mértéken felül a 3 százalékos emelést, így a nyugdíjasokat a 13. havi nyugdíj juttatásával együtt is olyan veszteség érte, ami meghaladja a havi nyugdíjak összegét.
4. Önök emelték a gyógyszer árakat, következetesen és szinte ellenőrizhetetlenül, az ingyenesként juttatni ígért szív és érrendszeri gyógyszerek 109 százalékot is meghaladó mértékben emelkedtek. A "nem lesz gázáremelés" ígéretük ellenére sikerült 74.1 százalékos gázáremelést elérni a lakossági gáz tekintetében, 38 százalékkal többet kell fizetni az áramért.
5. Nem szavazták meg Orbán Viktor képviselő által előterjesztett garancia törvényt, így minden bizonnyal a 13. havi nyugdíj meg fog szűnni, ha Önök maradnának kormányon.
Elutasítjuk az Idősügyi Tanács tagjainak megosztására irányuló cselekedetüket.
Dr. Aszódi Pál
Elnök
Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület