Polgári körök adománya az árvízkárosultaknak
A Szövetség a Nemzetért Alapítvány Polgári Körök Segélyalapja 3,6 millió forintot adományoz árvíz sújtotta településeknek (Fegyvernek, Kőrösladány, Berettyóújfalu, Szeged, Tiszabura, Esztergom).
Dátum: 2006-04-20 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:28.521314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adományt az átvevő szervezetek juttatják el a rászorultaknak az általuk szükségesnek ítélt összegben.
2006. április 21-én 11 órakor 1 millió forint átadására kerül sor Kőrösladány és környéke árvízkárosultjainak megsegítése céljából. Az adományt dr. Hardy F. Gábor, az SZNA kuratóirumának tagja adja át Dienes Sándor református lelkésznek.
Budapest, 2006. április 20.
Molnár Adrienn
Polgárok Háza
sajtóreferens