Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP: a beváltatlan ígéretek pártja

Megdöbbentő, hogy miután az MSZP többször is becsapta az orvosokat, a nővéreket, nem fizette ki a törvényesen járó ügyeleti díjakat és a megígért hűségjutalmat, azok után Gyurcsány Ferenc még azzal kampányol, hogy az egészségügyi dolgozóknak áprilistól három százalékos béremelést fizet.


Dátum: 2006-04-20 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:28.842458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ráadásul, napról napra nyilvánvalóbb, hogy ha az MSZP és az SZDSZ ismét hatalomra kerül, fizetőssé teszik az egészségügyet. Az elmúlt hetekben Veres János pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy bevezetnék a gyógyszerfelírási díjat és fizetni kellene az orvosi vizsgálatért is.

Ha Gyurcsány Ferenc vezetésével az MSZP és az SZDSZ alakíthat kormányt, magánkézbe adják a kórházakat, és horribilis összegeket kell majd fizetniük a betegeknek egy - egy beavatkozásért.

A Fidesz ezzel szemben garanciát vállal arra, hogy ha a választások után kormányt alakíthat, kifizeti mind a nővérek hűségjutalmát, mind az orvosoknak járó ügyeleti pénzeket. Garanciát vállal arra is, hogy megvédi a kórházakat és megvédi a betegeket is. A Fidesz határozott nemet mond a fizetős egészségügyre.

Gyurcsány Ferenc és kormánya azonban nem csak az egészségügyben dolgozókat, hanem a távfűtéses lakásban élők százezreit is becsapta. A miniszterelnök korábban ugyanis azt ígérte, valamennyi távfűtéses lakásban élő ember fűtés- és melegvíz költségét 5-10 százalékkal csökkenti. Ehhez képest a távhő-kompenzációt csak kevesen, a nyugdíjasok 10 százaléka veheti igénybe. Az egy-két ezer forintos támogatás pedig igen csekély összegű, ugyanis az elmúlt négy esztendőben a távfűtés és a melegvíz díjak átlagosan 30 százalékkal emelkedtek. Több százezer ember pedig a mai kormányzati bejelentés után sem juthat hozzá a számára megígért kompenzációhoz.

A Fidesz -kormányra kerülése esetén - a lehető leghamarabb tíz százalékkal csökkenti a távhő díját. Ez az intézkedés valamennyi távfűtéses lakásban élő ember számára érzékelhető tehercsökkenést jelent majd.

Azt kérjük a választópolgároktól, vasárnap szavazzanak a Fideszre, a nemzeti szolidaritás kormányára. Hiszen azok, akik az MSZP-re és az SZDSZ-re adják voksukat, az újabb beváltatlan ígéretekre, az egészségügy fizetőssé tételére szavaznak.

Selmeczi Gabriella szóvivő

Kapcsolódó elemek