Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új tempó: kampányzáró nagygyűlés

Szájer József beszédével kezdődött meg a Fidesz-KDNP budapesti kampányzáró nagygyűlése csütörtökön a Műegyetem rakparton. A színpadot, amely a Szent Gellért tér felé néz, a Műegyetem bejárata előtt állították fel. Az egyetem kapuja és a tér között két kivetítőt helyeztek el, három helyszínen pedig hangfalakat állítottak fel. A nagygyűlés videófelvételének első és második része.


Dátum: 2006-04-20 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:30.501613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nagygyűlés - Műegyetem 1. rész
Kapcsolódó média: Nagygyűlés - Műegyetem 2. rész

A helyszínre érkezőket három ponton engedték a területre a Műegyetem rakpart elején. Az áteresztő pontokon háromnegyed ötkor percenként több mint 130-an haladták át - jelentette az MTI helyszíni tudósítója.

Délután öt órakor a tömeg vége a színpadtól 150-160 méterre volt. A rakpart további részén szellősebben álltak az emberek, sokan voltak viszont a Gellért téri kivetítő előtt is. Sokan viseltek narancsságra széldzsekit, pulóvert, fideszes sálat. Többeknek a kezében van fideszes zászló és nemzetiszínű lobogó, néhányan kokárdával a mellkasukon érkeztek.

Rendőröket csak a beléptető pontoknál lehetett látni, a tömegben civil ruhás biztonsági emberek sétáltak. A Dunán a Műegyetem rakpart előtti részen rendőrségi motorcsónak cirkált.

Régi időket idéz a valóság eltitkolása

A magyar gazdaság aggasztó helyzetéről és a valós statisztikai adatok kormányzati eltitkolásáról beszélt Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, az Antall-kormány minisztere a Fidesz budapesti nagygyűlésén csütörtökön délután.

A közgazdász a Műegyetemnél összegyűlt tömeg előtt úgy fogalmazott: a költségvetési hiány eltitkolása a rendszerváltás előtti időket idézi fel, amikor elhallgatták az ország valós helyzetét.

Az adatok aggasztó képet adnak a gazdaság állapotáról, az utóbbi időben nem csak az ország hitelbesorolása romlott, hanem a kormány reputációja is - tette hozzá Bod Péter Ákos, akit a múlt héten Orbán Viktor a polgári oldal közös miniszterelnök-jelöltének javasolt Dávid Ibolya MDF-elnöknek írt levelében.

Bod Péter Ákos felidézte: az Antall-kormányra - amelynek ipari és kereskedelmi minisztere volt - a rendszerváltás után a korábbinál sokkal szigorúbb, keményebb hitelszerződés maradt örökül, miután a pártállam kormánya sok év után bevallotta az ország tényleges deficitét és adósságát a Nemzetközi Valutaalapnak.

A volt jegybankelnök szerint a statisztikai törvény, a köztisztviselői tisztesség semmibe vétele visszatartani a költségvetési hiányadatokat, ha annak mértéke kellemetlenül nagy, hiszen - mint fogalmazott - minden korábbi adatot megdöntött az első három hónapban.

Banánköztársaság lett-e Magyarország?

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese felszólalásában arról beszélt, hogy az elmúlt években egyre több értetlenkedő véleménnyel találkozott Brüsszelben Magyarország kapcsán. Ezek közé sorolta, hogy Magyarország az új uniós tagországok éllovasából sereghajtóvá vált, a tizek között itt a legkisebb a gazdasági növekedés, drágább a benzin, mint a gazdag Ausztriában.

"Banánköztársaság lett-e Magyarország?" - idézte fel egy neki címzett brüsszeli kérdést Szájer József, aki szerint Magyarország hátrafelé halad, mint a rák. Kitért arra, hogy az EU öt alkalommal figyelmeztette a kormányt, amely ezzel szerinte alkalmatlanná vált az ország gazdasági és pénzügyeinek kezelésére.

Az EP-képviselő azt mondta, még semmi sem dőlt el, a polgári oldalnak még van esélye a győzelemre. Elismeréssel szólt a Fidesz és az MDF európai parlamenti együttműködéséről, és megköszönte Olajos Péter MDF-es EP-képviselőnek, amiért ő szerdán nyilatkozatban szólította fel az MDF-eseket arra, vasárnap a kormányváltásra szavazzanak.

Szájer József hangsúlyozta: nem akarnak olyan országban élni, ahol nemcsak a valós gazdasági adatokat titkolják el, hanem a média csak a hatalom agitprop osztályának utasításait követi, és "ahol a rasszizmus és a nácizmusra hajazó politikai jelszavak elfogadottá válnak".

Patriotizmus és demokrácia

Szabad György, a parlament volt elnöke azt mondta, egyetért a Fidesz programjával, mert arra van szükség, hogy Magyarország alkotmányos jogállama legyen a népnek.

"Valamennyiünk támogatásával a patriotizmusra és a demokratizmusra épüljön a jövőnk" - közölte Szabad György, aki szerint a kormánynak nincs joga kisajátítania a baloldali, illetve középen álló embereket.

A volt házelnök helyesnek nevezte, hogy a Fidesz büntetőeljárást kezdeményezett, amiért az MSZP jelöltek támogatására több millió példányban kiküldött lapokon azt is elmagyarázták, hová kell tenni az x-et. Szerinte a képzetlen emberek számára ez parancsot jelent, ami a diktatúrákban tapasztalt szolgasorsra emlékeztet.

A Fidesz nagygyűlésén felszólalt Hegedűs Zsuzsa szociológus és Mandula Petra teniszező is.

"Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest"

A kormányváltás melletti szavazásra buzdította a Fidesz és a kormánypártok szavazóit is a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor a Műegyetemnél összegyűlt tömeg előtt azt kérte, hogy akik az első választási fordulóban a Fideszre szavaztak, a vasárnapi második fordulóban tegyék ugyanezt, azok pedig, akik az első fordulóban a kormánykoalíció pártjaira voksoltak, a másodikban válasszák a Fideszt.

Ez utóbbi kérését azzal a kijelentéssel támasztotta alá, hogy a kormánypártok becsapták saját szavazóikat, hiszen az első forduló előtt eltitkolták a közvélemény előtt a magyar gazdaság valós helyzetét. "A választások első fordulójában a kormány visszaélt az emberek jóhiszeműségével, visszaélt az emberek bizalmával és szándékosan megtévesztette őket" - mondta a Fidesz elnöke, aki szerint jelenleg "antidemokratikus, pult alatti kormányzás" folyik Magyarországon, a rendszerváltás előtti időkhöz hasonlóan.

Hangsúlyozta: ki kell nyitni a magyar emberek szemét, el kell nekik mondani mi vár rájuk, ha nem lesz kormányváltás. Véleménye szerint ugyanis, ha nem lesz kormányváltás, az emberek "olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest", tömeges elbocsátásokra kell számítani, elszabadulnak árak, nőni fog a gyógyszerek, a gáz, az áram ára, valamint a kormányon lévők eladnak mindent, fizetőssé teszik az egészségügyet, és folytatják az óvodák és iskolák bezárását vidéken.

"Az a feladatunk, hogy Magyarországot megmentsük mindattól, ami a következő hónapokban egy szocialista-szabaddemokrata kormány alatt várna az emberekre" - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy a választások után mindent meg kell tenni az MDF-fel való együttműködés érdekében, azonban azt is hozzátette, hogy a demokrata fórum budapesti vezetését nem szabad összekeverni a tagsággal és a hívekkel.

Orbán Viktor a nyugdíjasokat és az első szavazókat is arra buzdította, hogy voksoljanak a Fideszre, és arra kérte hallgatóságát, hogy keressék fel azokat az embereket is, akik az első fordulóban sem mentek el szavazni, mert kiábrándultak és fásultak.

"Nem lesz könnyű győzni, de lehetséges (...) hinnünk kell abban, hogy az előttünk tornyosuló hegy ugyan magas, de van út a tetejére, és nekünk erre a vékony ösvényre 23-án fel kell kaptatunk" - mondta Orbán Viktor, arra buzdítva hallgatóságát, hogy "harcoljanak" a következő néhány napban, és akkor lesz nemzeti program, lesz nemzeti kormány.

Orbán Viktor hangsúlyozta: saját maga személyes ambícióin vagy pártérdekeken nem múlhat, hogy Magyarországon nemzeti kormány jöjjön létre. Ugyanakkor világossá tette, hogy ha bizalmat kap, még évekig ő vezeti majd a Fideszt. "A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kampányát én vezetem, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget én vezetem, az országépítők nemzeti jobboldali szövetségét én vezetem, és egész addig, amíg önök megbíznak bennem, még évekig én is fogom vezetni" - jelentette ki a pártelnök, akinek szavait a tömeg hatalmas ovációval fogadta.

A Fidesz nagygyűlésén felszólalt még Hegedűs Zsuzsa szociológus és Mandula Petra teniszező is, zenélt többek között a Kormorán Együttes, a Fidesz kampánydalát pedig Demjén Ferenc énekelte el.

A nagygyűlés befejeztével, a Himnusz és a székely himnusz eléneklése után a résztvevők jelentős része a Szabadság hídon keresztül gyalogosan távozott a Műegyetem elől.

Százezernél is többen

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője a rendezvény után az MTI-nek azt mondta: míg az MSZP kampányzáróján alig tízezren voltak, addig a Fidesz-nagygyűlésen jóval többen, mint százezren vettek részt. A két nagygyűlésen résztvevők száma világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció gyengült a két választási forduló között, míg a Fidesz erősödött - vélte a politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2119, 'source_type': 'media', 'source_id': 364, 'target_type': 'article', 'target_id': 48343, 'relation_type': 'describes'}{'relation_id': 2921, 'source_type': 'media', 'source_id': 365, 'target_type': 'article', 'target_id': 48343, 'relation_type': 'describes'}