A szerbiai parlament elfogadta a vitatott egyházi és felekezeti törvényt
A szerbiai parlament elfogadta csütörtökön az egyházak és vallási felekezetek tevékenységét szabályozó törvényt, holott a jogszabályt sokan keményen bírálták nemcsak Szerbiában, hanem európai fórumokon is.
Dátum: 2006-04-20 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:30.819479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvényt gyakorlatilag egyhangúlag fogadta el a parlament, de az ellenzéki radikálisok nem vettek részt a szavazáson.
A jogszabály tiltja a vallási alapú megkülönböztetést, kimondja az egyházak és vallási felekezetek függetlenségét az államtól, és egyenlőségét a törvény előtt. Kimondja, hogy a papok nem kötelezhetők a gyónási titok megszegésére, "szabadok és függetlenek" az Isten szolgálatában, nyilvános helyeken misézhetnek, illetve végezhetnek vallási szertartásokat. Az illetékes szervek kérelmére vallási szertartásokat tarthatnak kórházakban, rendőri és katonai létesítményekben, büntetés-végrehajtási intézetekben, alkalomadtán pedig iskolákban, szociális- és nevelőotthonokban is. A papok részt vehetnek a közélet bármilyen formájában, az állam nem korlátozhatja polgári és politikai jogaikat, az állami szervek nem vonhatják felelősségre őket a szolgálati tevékenységük idején tett cselekedeteikért.
A törvény ez utóbbi megállapításai képezték leginkább a kemény bírálatok tárgyát. A jogszabály visszavonását követelte több szerbiai civil szervezet és az Európa Tanács, de egyes vallási közösségek, illetve kormánypárti politikusok is támadták. Az ET égisze alatt működő velencei bizottság azt kifogásolta, hogy a jogszabály túl nagy jogosítványokkal ruházza fel a vallásügyi minisztert, miközben indokolatlan szigorúsággal korlátozza a nem történelmi felekezetek jogait.
Egyes civil szervezetek szerint a törvény a teokráciát és nem a demokráciát hirdeti, "kétszáz éves visszalépést" jelent, mert politikai szerepvállalást engedélyez az egyházaknak. Ugyanakkor mentesíti a jogi felelősség alól a papokat, akik akár gyűlöletbeszédet is hirdethetnek a szószékről. Mások azt sérelmezték, hogy iskolákban, katonai és rendőri intézményekben is lehet majd misézni. Kifogásolták azt is, hogy az egyházak mentesülnek az adófizetés kötelezettsége alól, ami visszaélésre, akár pénzmosásra is adhat lehetőséget.
A komoly kifogások ellenére a törvényt gyakorlatilag változatlan formában fogadta el a parlament, Predrag Markovic házelnök pedig csütörtökön felszólította Boris Tadic köztársasági elnököt, hogy még a nap folyamán írja alá a törvényt. A parlamenti elnök arra kérte az külgazdasági minisztériumot, hogy haladéktalanul terjessze a kormány elé az egyházi vagyon visszaszármaztatásáról szóló törvényt, a kabinet pedig sürgősségi eljárással terjessze a jogszabályt a parlament elé.
MTI - fidesz.hu