Schmitt Pál: Cselekvő szeretet, hit és összefogás kell a győzelemhez
Nem lehet hiábavaló, hogy 11 ezer polgári kör alakult meg, hogy százezer önkéntese van a pártnak, és számos tagozata. Cselekvő szeretet, hit és összefogás kell a győzelemhez - mondta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke egy siófoki kampánygyűlésen csütörtök este.
Dátum: 2006-04-20 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:34.093233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a Fidesznek 70 mandátumra van szüksége a győzelemhez a második fordulóban, ebből 55-60 biztosnak látszik, köztük a siófoki is. A többi "billeg", de azokban is ezernél kevesebb a szavazatkülönbség, azaz szerinte ezekben a választókerületben is behozható a lemaradás - vélekedett a Fidesz alelnöke.
Schmitt Pál szerint a Fidesz rendelkezik belső tartalékokkal, ugyanis, mint mondta, nem mindenki ment el szavazni az első választási fordulóban. A távolmaradók közül kiemelte a fiatalokat, a most először szavazókat. Azt kérte a hallgatóságtól: vegyék rá őket is, hogy vasárnap menjenek el szavazni, "most rájuk is szükség van".
A Fidesz szimpatizánsai mellett az MDF-re szavazók támogatását is kérte ahhoz, hogy a Fidesz helyi jelöltje, Gruber Attila megtarthassa az első fordulóban megszerzett vezető helyét.
Gruber Attila emlékeztette a résztvevőket arra, hogy az elmúlt négy évben számos, a helyiek számára fontos ügyben járt el országgyűlési képviselőként. Megemlítette a kisposták és a falusi iskolák melletti kiállását, a Balaton-törvénnyel kapcsolatos javaslatait.
A mintegy 400-500 fős hallgatóság vastapssal köszöntötte Varga Zsoltot, az MDF siófoki választókerületében induló jelöltjét, a párt megyei elnökét, aki az első fordulót követően elsőként jelentette be visszalépését a Fidesz jelöltje javára.
Varga Zsolt reményét fejezte ki, hogy megnyeri a választást a Fidesz jelöltje, akivel, mint mondta, 15 éve baráti kapcsolatot tart fenn. A két párt közötti együttműködés szorgalmazó felszólalását azzal zárta: Hajrá Magyarország, hajrá Siófok.
Gruber Attila, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje a szavazatok 48,95 szerezte meg, Völgyi Lajos, a szocialisták jelöltje 40,29 százalékkal a második helyen végzett. A vasárnapi második fordulón ők ketten indulnak. Varga Zsolt (MDF) a szavazatok 4,7 százalékát nyerte el, s ezzel a harmadik helyen végzett.
MTI - fidesz.hu