Ők is tudják, még nem dőlt el semmi
Ha nem lesz kormányváltás, az emberek "olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest". A kormányváltás melletti szavazásra buzdította a Fidesz és a kormánypártok szavazóit is Orbán Viktor a Fidesz csütörtöki budapesti nagygyűlésén. (A nagygyűlés videófelvételének első és második része honlapunkról letölthető.)
Dátum: 2006-04-20 21:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:34.825278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor beszédének szerkesztett, rövidített változata
Engedjék meg, hogy megkérjem Önöket, gratuláljunk a Fidesz budapesti jelöltjeinek. Igaz, hogy még sokat kell dolgoznunk azért, hogy a fővárosban kiérdemeljük a többség bizalmát, de már több ember bizalmát kaptuk meg most, mint négy évvel ezelőtt.
Azokon a helyeken, ahol ma megfordultam, mindenhol a lelkemre kötötték, hogy mondjam el: a vidéki Magyarország Önökkel van, Budapest az ő fővárosuk is, a vidék fővárosa is. Fontos számukra, hogy itt mi történik, ezért harcos üdvözletüket küldik a polgári, nemzeti értékeket valló budapestieknek. Ezt üzenik Szigetvárról, Siklósról, Kalocsáról és Kiskunfélegyházáról.
A mai találkozón két célt tűzhetünk magunk elé. Először, hogy őszintén szembenézzünk a kialakult helyzettel, utána pedig azt, hogy megbeszéljük, mit kell tennünk.
Április 9-én az ország egyik fele arra a kérdésre, hogy távozzon-e a kormány igennel, a másik fele pedig nemmel válaszolt. Ezért április 9-én nem dőlt el semmi. Mi szerettük volna dűlőre vinni a dolgot már az első fordulóban, de most még nem volt hozzá elég erőnk, ezért a döntés április 23-ra, a második fordulóra maradt. 110 mandátum sorsa van nyitva, amiből 70-et kell megszereznünk ahhoz, hogy ne alakulhasson meg újra a szabad demokrata - szocialista kormány; pozitívan fogalmazva, hogy az MDF és a Fidesz közösen nemzeti kormányt alakíthasson. 70 mandátum kell a 110-ből. Ez nehéz feladat, de nem lehetetlen. Mindenképpen könnyebb, mint az, ami négy éve várt ránk. Most reális esélyünk van arra, hogy ezt a 70 mandátumot megszerezzük.
Azt mondják, a választás már eldőlt, azt ők nyerték. De ha ez így volna, akkor miért járják az országot. Pénzt és energiát nem kímélve miért kampányolnak mindenhol. Azért mert ők is tudják: semmi sem dőlt el. A végső szót a magyarok április 23-án fogják kimondani.
Az igazi új helyzet hétfőn állt elő. Akkor kiderült, hogy mi az igazság a magyar gazdaság állapota körül. Mit mondtak nekünk vasárnap estig. Addig azt mondták, hogy dübörög a gazdaság, stabil és nagy a jólét, a magyarok még soha nem éltek ilyen jól, és bennünket irigyel Franciaország, Spanyolország és Németország.
Mi derült ki hétfőn? Kiderült, hogy a kasszát kirámolták. Kiderült, hogy az államadósság nem a szánk széléig ér, hanem a fejünk búbjáig, és most már nem csak mi úszunk benne, hanem a gyermekeink is abban fognak úszni. Kiderült, hogy a kormány nem tud elszámolni azokkal a súlyos milliárdokkal, amelyeket az elmúlt négy évben vett fel. Nincs válasz arra a kérdésre, hogy hol a pénz. Mert nem látszik Magyarországon az a rengeteg hitel, amit az elmúlt esztendőkben felvettek. Most már nem mondhatja a kormány azt, hogy minden bajról a Fidesz tehet. Négy évig ők kormányoztak. Azért a pénzügyi válságért, amit összehoztak, nekik kell viselni a felelősséget.
Az elmúlt 16 esztendő demokráciájának legarcpirítóbb mondatát a mostani pénzügyminiszter mondta. Azt mondta, az első forduló előtt, hogy azért nem hozzák nyilvánosságra a gazdaság állapotáról szóló számokat, mert ez befolyásolná a választásokat. Mi másnak kellene befolyásolnia egy szabad országban a szabad polgárok döntését, ha nem az igazságnak.
Ez a viselkedés a pult alatti kormányzás. Éppen úgy, ahogy a nyolcvanas években: az igazi áru mindig a pult alatt volt, és ők döntötték el, mi van ott, és mikor mit mutatnak meg belőle nekünk. Ami ma Magyarországon történik, az egy antidemokratikus, pult alatti kormányzás. Ők akarják megmondani, hogy mikor miről mit tudhatunk meg.
Ki kell mondanunk, hogy a választások első fordulójában a kormány visszaélt az emberek jóhiszeműségével, és szándékosan megtévesztette őket. Nem bennünket, mert mi nem adtunk hitelt szavaiknak az első forduló előtt sem. Azokat tévesztették meg, akik rájuk szavaztak, a saját szavazóit csapta be a kormány, amikor a bizalmukat kérte.
Így áll a helyzet, nézzük mi a feladat.
A legfontosabb feladat, hogy kinyissuk a magyar emberek szemét. El kell nekik mondani, hogy mi vár rájuk, ha nem lesz kormányváltás. Úgy, hogy ők is megértsék. El kell mondanunk nekik, akkor olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest. Ha nem lesz kormányváltás, a most is magas munkanélküliség tovább növekszik, és tömeges elbocsátásokra kell számítani. Ha nem lesz kormányváltás, el fognak szabadulni az árak, nőni fog a gáz, a villany és a gyógyszerek ára. Ha nem lesz kormányváltás, pénzhiányra hivatkozva mindent el fognak adni, azt is, ami le van és azt is, ami nincs lebetonozva. Ha nem lesz kormányváltás, fizetőssé fogják tenni az egészségügyet.
A magyar vidéknek is fel kell ébrednie, mert ha nem lesz kormányváltás, akkor folytatni fogják az óvodák és a kisiskolák bezárását. Körzetesítés lesz, és össze fogják vonni az önkormányzatokat. Az a feladatunk, hogy megmentsük az országot attól, ami a következő hónapokban egy szocialista - szabad demokrata kormány alatt várna az emberekre.
Akik azt mondják, hogy inkább hisznek a miniszterelnöknek, azoknak emlékeztessük arra, hogy mit történt 2002-ben a két forduló között. Akkor megmondtuk, hogy ha szocialista kormány lesz, megfojtják a Széchenyi Tervet, és a magyar kis- és középvállalkozók hátrányba kerülnek saját hazájukban. Ők ezt tagadták, aztán megcsinálták. Megmondtuk, hogy fel fogják emelni a gáz, a gyógyszer és a villany árát. Ők ezt letagadták, majd felemelték. Megmondtuk, hogy el fogják törölni a gyermeke után járó adókedvezményt. Tagadták, aztán elvették. Megmondtuk, hogy felemelik a diákhitel kamatait, mert nekik a bankok haszna fontosabb. Tagadták, aztán megcsinálták. Megmondtuk, hogy felrúgják az otthonteremtési támogatást. Tagadták, majd felrúgták. A vidéki Magyarországnak megmondtuk, hogy családi gazdaságok támogatását leállítják. Esküdöztek, hogy nem, majd megtették. Megmondtuk, hogy zaklatni fogják az egyházakat, és megpróbálják ellehetetleníteni intézményeiket. Ezt is tagadták, majd ezt csinálták négy évig. Megmondtuk, hogy a határon túli magyarok érdekében megalkotott státusztörvényt kiüresítik, és magukra hagyják a határon túliakat. Ezt is tagadták, majd megtették, az ország egyik felét ráuszították a határon túli magyarokra. Mindezt tudnia kell minden magyarnak, hogy megtudja, mi a tétje a második fordulónak.
Nézzük, kinek mi a dolga!
Arra kell kérnünk azokat, akik kilencedikén eljöttek és eltalálták a helyes választ, hogy 23-án ismét jöjjenek el, támogassák a kormányváltást és szavazzanak a Fidesz jelöltjeire. Mindannyiunknak újra el kell mennünk, mert ennyivel tartozunk egymásnak. Egyébként mi mindig el szoktunk menni, mi szoktunk mindig elmenni. Mi mindig ott vagyunk, pontosabban mi vagyunk ott mindig. Akkor is, ha meg kell dönteni az egypártrendszert, ha a demokráciáért kell harcolni, ha haza kell küldeni az oroszokat, ha meg kell építeni a gátakat, ha millenniumot kell ünnepelni, és akkor is, ha le kell váltani a kormányt. Mi vagyunk ott mindig!
Beszélnünk kell azokkal is, akik az első fordulóban a kormány maradása mellett szavaztak. Meg kell nekik mondanunk, hogy becsapták őket, hogy nagy baj fenyegeti az országot, és most nem a pártok, hanem csak Magyarország számít. Azt a voksot, amit az első fordulóban leadtak, már elvitte az ördög. Arra kérjük őket, hogy az új tények ismeretében gondolják át a helyzetet, és most ne a múltra, hanem a jövőre szavazzanak. A jövőt fenyegető veszély elhárítása érdekében arra kérjük őket, hogy szavazzanak ők is a Fidesz jelöltjeire
A Fidesznek is megvan a maga dolga. Kiderült, hogy az MDF nélkül nem tudjuk leváltani a kormány. A Fidesznek az a kötelessége, hogy a saját pártérdekeit az ország érdekei mögé rendelje. A Fidesz készen áll arra, hogy a Magyar Demokrata Fórummal a kormányváltás érdekében megegyezzen. Kétszer nyújtottuk ki a kezünket és ajánlottunk megállapodást. Nem rajtunk múlott, hogy ez a megállapodás nem jött létre. Fogadjuk el az MDF válaszát. Nem azért, mert tetszik, hanem mert ez van. Az MDF világossá tette, egyetlen lépést sem tesz annak érdekében, hogy a Fidesz megnyerje a választásokat a második fordulóban. Nyerjük meg egyedül, és utána készen állnak a tárgyalásokra, hogy a győzelemből ők is kivegyék a részüket. Ez egyenes beszéd, és a Fidesznek egy győztes választás után mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy létrejöjjön az együttműködés az MDF-fel.
Azt tanácsolom, vegyük elő azt a tudásunkat, amit a nyolcvanas években gyűjtöttünk össze. Mi akkor sem kevertük össze az MSZMP Központi Bizottságát a 800 ezer párttaggal. Mi tudtuk, hogy ki a rendes, becsületes ember, kiben bízhatunk és kiben nem. Most is használjuk ezt a tudást. Ne keverjük össze az MDF budapesti vezetését a demokrata fórum tagjaival, és ott, ahol lehet, működjünk együtt velük.
És nekem is megvan a magam dolga. Biztos vagyok abban, hogy hasonlóan fogjuk fel életünk célját, hivatásunk értelmét. Biztos vagyok abban, hogy mindannyian azt kérjük olykor a Jóistentől, hogy jó célok hasznos eszközei lehessünk. És ha ez megadatik, akkor megvan a lelki béke, megvan a harmónia, és meg lesz előbb utóbb a győzelem is. Nekem is meg kellett hoznom a magam döntését és világossá kellett tennem, hogy én csak jó célok hasznos eszköze lehetek. Ezért szerettem volna világossá tenni, hogy az én személyes ambícióimon soha nem múlhat, hogy Magyarországon nemzeti kormány jöjjön létre. Ezt a döntést meghoztam, köszönöm mindenkinek, aki segített ebben.
De a Fidesz kampányát én vezetem, a Fideszt én vezetem, az országépítők jobboldali szövetségét én vezetem, és addig, amíg Önök megbíznak bennem, én fogom vezetni. A fides latin szó azt jelenti, hit, hűség bizalom. A Fidesz élén állni, a magyar országépítők közösségét vezetni sohasem jutalom, hanem mindig hűség kérdése. Szeretném, ha mindenki tudná a legkisebb falu legszélső utcájának legutolsó házában is, hogy rám mindig számíthat minden nemzeti, polgári és keresztény értékeket valló ember. Én mindig velük leszek, én mindig támogatni és segíteni fogom őket.
Azt is tudnunk kell, hogy sokaknak útjában vagyunk. Nem csak én, mert ez a nyolcvan kiló önmagában nem számít. Azért vagyunk útjában sokaknak, mert az elmúlt tíz évben nem egy pártot építettünk. Pártja sok mindenkinek lehet, van is. A pártokkal Dunát lehet rekeszteni, annyi van belőlük, mint égen a csillag. De mi nem is pártot építettünk, hanem egy emberi közösséget. Egy olyan szövetséget, melynek több mint 2 millió tagja van, amely mélyebb meggyőződések alapján szerveződik, mint a pártok. Világos, közös értékeink vannak, nemzetegyesítő programunk van, és ennek a közösségnek a tagjai mindig számíthatnak egymásra. Ez a közösség soha nem engedi meg, hogy bármilyen hatalom ránk kényszerítse akaratát. Ez a közösség a döntéseiben csak egyetlen szempontot követ, hogy mi Magyarország érdeke. Nekünk az a fontos, hogy mi lesz a magyar vállalkozókkal, a magyar munkavállalókkal, a magyar családokkal, a magyar tudósokkal.
Na, ezért vagyunk útjában sokaknak. Vegyük csak szépen számba őket. Útjában vagyunk az MSZP-nek, pontosabban a pártmunkásokból lett milliárdosoknak. Útjában vagyunk a szabad demokratáknak, a Magyar Demokrata Fórum budapesti vezetésének. Útjában vagyunk azoknak, akik azoknak, akik a magyar termőföldet a külföldieknek el akarják adni, mert mi meg fogjuk védeni. Útjában vagyunk azoknak a cégeknek, akik fel akarják emelni a gáz, a villany és a gyógyszerek árát, hogy luxusprofitra tegyenek szert, mert mi a magyarokat meg akarjuk ez ellen védeni. Útjában vagyunk azoknak is, akik üzletet akarnak csinálni egészségünkből és a betegségünkből, és fizetőssé akarják tenni a magyar egészségügyet. Útjában vagyunk azoknak, akiknek nem fontos a határon túli magyarok sorsa, mert nekünk fontos, és mi meg fogjuk őket védeni.
Az a tény, hogy sokaknak útjában vagyunk, nem ok arra, hogy félreálljunk az útjukból. Ez éppen arra ok, hogy maradjunk, végezzük becsülettel a munkánkat, és 23-án mutassuk meg, hogy a nemzeti oldalt nem lehet megosztani.
Az első fordulónak volt még egy fontos tanulsága: minden álarc lehullott. Lehullott az álarc a miniszterelnökről: tudjuk, hogy milyen a nyers hatalomvágy és durva agresszivitás. Lehullott az álarc az MSZP-ről, hiszen a pénzügyminiszter azzal fenyegette meg a polgármestereket, hogy akik nem rájuk szavaznak, majd nem kapnak pénzt az adóforintokból. Lehullott az álarc az SZDSZ-ről is. Kiderült, hogy a szocialisták vitték be őket a parlamentbe, amit meg is köszöntek nekik. Hat százalékot kaptak, de még el sem foglalták helyüket új székeikben, már meg akarják mondani nekünk, hogy hogyan politizáljunk, és ki legyen a vezetőnk. Lehet, hogy a szocialisták úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek, de ezt a mi közösségünkkel nem lehet megtenni.
De lehullott még egy álarc is. Azt látjuk, hogy a szocialisták és a demokrata fórum budapesti vezetői együtt oktatgatnak minket arról, hogy milyen az európai jobboldal, milyen egy európai konzervatív párt. Halkan, de tegyük fel a kérdést: Nem én vagyok Brüsszelben az Európai Néppárt alelnöke?
A magyar gazdaság nehéz helyzetben van. Emlékeztessünk mindenkit arra, hogy mi egyszer más rendbe tettük a magyar gazdaságot. Képesek voltunk arra, hogy eladósodott, magas hiánnyal küszködő gazdaságot rendbe tegyünk megszorító csomag nélkül. Eközben megkétszereztük a minimálbért, bevezettük a diákhitelt, létrehoztuk az otthonteremtési támogatást, újjáépítettük a Bereget, és közben törődtünk az egyházakkal és a határon túliakkal is. Mi meg tudtunk oldani egy válságot, és most is készen állunk erre, ha megkapjuk a bizalmat a választópolgároktól.
A győzelem és siker érdekében hadd forduljak néhány kéréssel Önökhöz.
Tisztelt Nyugdíjasok! Mi készen állunk arra, hogy megvédjük Önöket a magas közlekedési-, gáz- és egészségügyi költségekkel szemben. De csak akkor tudjuk Önöket megvédeni, ha Önök bizalmat szavaznak nekünk. Hogy segíteni tudjunk Önöknek, most Önöknek is segíteniük kell nekünk.
Tisztelt első szavazók! Sajnos az első fordulóban nem jöttetek el elegen szavazni. Ha nem akarjátok, hogy boldogulásotok érdekében el kelljen menni Magyarországról, amit a mostani miniszterelnök mond, akkor most gyertek el, és állajtok ki a saját jövőtök mellett. Nélkületek a kormányváltás nem fog menni, a hazátoknak szüksége van rátok.
Fel kell keresnünk azokat is, akik az első fordulóban otthon maradtak. Meg kell fejtenünk a rejtélyt, hogy miért maradtak otthon. Sokan vannak, akik elfásultak, akik kiábrándultak, nem hisznek a jövőben. Ők csak annyit várnak az élettől, hogy a holnapi nap ne legyen rosszabb, mint a tegnapi. Most el kell nekik mondani, hogy ha nem mennek el szavazni, akkor a holnapi nap sokkal nehezebb lesz. Hát ennyi a feladat.
Ne kerteljünk, nem lesz könnyű a győzelem, de lehetséges. Hinnünk kell abban, hogy az előttünk tornyosuló hegy magas, de van út a tetjére. Nekünk ezen a vékony ösvényen kell 23-án felkatatnunk. Ehhez kívánok sok erőt, egészséget, harcoljanak, menjenek és tegyék, amit tenniük kell.
Hajrá, Magyarország; hajrá, magyarok!
fidesz.hu