Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hová lett a pénz?

Hiába nyert három évvel ezelőtt csaknem félmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást a békásmegyeri idősek otthona építésére a Donáth László lelkész vezette csillaghegyi evangélikus gyülekezet, a beruházás azóta sem kezdődött meg. Míg a helyi Fidesz az egykori Széchenyi Tervből származó pénz sorsát kutatja, az MSZP-s politikus rágalmazást emleget, a gyülekezet alapítványa pedig építést ígér, jövőre.


Dátum: 2006-04-21 07:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55126
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:37.750807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tudja ön, hogy Donáth László MSZP-s országgyulési képviselő alapítványa 3 éve 496 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott egy békásmegyeri idősek otthona építésére, ám a beruházás a mai napig nem kezdődött el? - tette föl a kérdést a fővárosi III. kerületi Fidesz azon a vörös szórólapon, amelyet még a választás első fordulója előtt terjesztettek a 4. számú választókerületben.

Bús Balázs fideszes képviselőjelölt a Magyar Nemzetnek elmondta: a polgári kormány a Széchenyi Terv részeként még 2001-ben írt ki pályázatot egyházi nyugdíjasházak építésére.

- Bár a Medgyessy-kormány felszámolta a támogatási programot, annak keretét még szétosztották, így kapott több mint 496 millió forintos támogatást a Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezet és Templomépítő Alapítvány.

Megrágalmazott a Fidesz, hogy elloptam a támogatást, pedig ismerhetnék, hogy a protestáns egyházaknál kizárólag a világi vezetők felelősek a pénzügyekért - közölte lappal Donáth László, aki szerint a részletekről a gyülekezet alapítványának titkára nyilatkozhat.

Breuer Katalin hazugságnak nevezte a fideszes állításokat, s kijelentette: a pénz maradéktalanul megtalálható a Magyar Államkincstárnál.

- Az eredeti tervek szerint idén márciusban kezdtük volna az építkezést, de kiderült, hogy több pénz kell, így elképzeléseink szerint 2007 közepén indulna a beruházás, s a pénzt, amelyet a gyülekezet nyert el 2003-ban, majd a leendő kivitelező kapja kézhez - hangsúlyozta.

Közismert, hogy Donáth László lelkész ismét szocialista jelölt, azt viszont sokan nem tudják, hogy az idősek otthonának felépítéséhez 30 százaléknyi önrészt az egyháznak kell megteremtenie.

A tervek elkészültek, az építésügyi hatóság tavaly júniusban kiadta a jogeros építési engedélyt, mégsem történt semmi, a beruházás helyszíne illegális szemétlerakóhelyként működik - mondta Bús Balázs, hozzátéve: a fideszes szórólap ezért kutatta, hogy hová tűnt a pénz, és ezért tájékoztatta a békásmegyerieket, hogy a félmilliárdos összegbol 1240 panellakást lehetett volna felújítani vagy éppen 10, úgynevezett máltai típusú játszóteret felépíteni.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek