Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP "élelmes" trükkjei és hatásuk

Befolyásolhatja a választás kimenetelét, hogy a hat-nyolcszázezres lélekszámú cigány etnikum választásra jogosult tagjai milyen aktivitást és orientációt képvisel a második fordulóban. Április 9. többek között megmutatta, hogy az MSZP erőszakos korteskedése a romák körében nem mindenütt vált be.


Dátum: 2006-04-21 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:38.107612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy év során "kiéheztetett" hazai cigány etnikai kisebbség körében több "élelmes" trükköt bevetett az MSZP az első forduló előtt és alatt. Ám több, például a Hír TV által feltárt kirívó eset nem hozta meg a kívánt eredményt.

Ilyen volt a cigányok által korántsem egyöntetűen kultivált Győzike, és édesapja, id. Gáspár Győző hosszúpályi "tanúságtétele" a szocialisták mellett. A show-val egybekötött rendezvény csomagosztással, mi több, a helyi cigányok adatainak összeírásával zárult. A település Hajdú-Bihar megye 7-es választókörzetéhez tartozik, ahol is végül - hogy, hogy nem - Márton Attila Fidesz-KDNP-s jelölt már az első fordulóban győzött.

Jászapátiban azokat a cigányokat, akik az MSZP-nek adták kopogtatócédulájukat, vörös szalagos csomaggal jutalmazták meg. Bár Jász-Nagykun 2-es választókörzetében Szekeres Imre MSZP-elnökhelyettes vezet, kis utánaszámolással kikövetkeztethető, a jobboldali jelölt mégiscsak esélyesebb.

Arról Franka Tibor MIÉP-es képviselő tett bejelentést a rendőrségen, hogy - amint állította - április 9-én Nógrád 3-as választókörzetében hat Ikarus-busszal szállítgattak ide-oda, településről településre az átjelentkező több száz roma szavazót, akiknek etetéséről, pénzeléséről is gondoskodott az ellenoldal. Az "eredmény": Nagy Andor Fidesz-KDNP vezet Szécsény térségében.

Kállai Katalin, az MSZP elnökségének roma tagja nem élt azzal a lehetőséggel, hogy megmagyarázza az MNO-nak a párt cigányság iránti érdeklődésének fokozódását, már ami az utóbbi heteket illeti.

- A legbiztosabban abból következtethetünk a cigányság választási magatartására, hogy olyan körzetekben, ahol a településeket nagy arányú cigány többség jellemzi, a Fidesz volt sikeres - mondta Farkas Flórián fideszes képviselő, a Lungo Drom országos cigány civilszervezet elnöke. Szerinte a rendszerváltozás óta soha ennyi cigány szavazópolgár nem ment el voksolni, mint most, és ennek folytatása várható 23-án, mivel a romák tisztában vannak azzal, hogy a kormány bánásmódja kilátástalan élethelyzetbe sodorta őket. Azt ígérte, a Lungo Drom folytatja a cigányok korrekt mozgósítását.

Kállai Ernő, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa viszont úgy vélte, szakelemzések híján nem lehet tudni, milyen arányban vettek részt cigány választópolgárok az első fordulóban. Az ő benyomása: nem lehetett nagyon magas ez az arány, a nagy pártok ugyanis nem szólították meg őket kellően. Az MSZP választási programja például a négy évvel ezelőttinél is kevesebbet ígér e kisebbségnek, ügyüket inkább a szegénységpolitikába száműzve. Azt azért elismerte a kutató, hogy Orbán Viktor a finisben tett "retorikai gesztusokat" a romáknak. Abból, hogy az MCF Roma Összefogás kevesebb mint 5000 szavazatot kapott országos összesítésben, Kállai Ernő arra következtetett: 8-10 évnél előbb nem igen lesz ütőképes etnikai párt hazánkban.

- A Kolompár Orbán-féle cigány párt kudarca is bizonyítja, hogy továbbra sincs talaja az etnikai alapú szavazásnak Magyarországon - értékelte ugyanezt Báthory János szakértő, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal korábbi elnöke. Ami az MSZP élelmiszerosztó korteskedéseit illeti, azt Báthory különösen visszásnak ítéli annak fényében, hogy a szocialistaliberális hatalom négy év alatt vajmi keveset tett a cigányok érdekében, pusztán a létszükségletek terén is.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek