Nagy erejű földrengés a Kamcsatka-félszigeten
Nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,7-es fokozatú földrengés rázta meg pénteken az Oroszország távol-keleti részén lévő Kamcsatka-félsziget Bering-tengeri partvidékét, de miután az orosz mentőalakulatok a helyszínre értek, megállapították: senki sem vesztette életét a természeti csapásban.
Dátum: 2006-04-21 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:38.682776, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földmozgást először csütörtökön az amerikai geológiai tanulmányok központja (USGS) jelezte. Később japán szeizmológiai intézetek is észlelték, de egyben közölték, hogy szökőár nem fenyeget.
A földmozgás epicentruma a félsziget középső partvidékén, a Korják autonóm területen, Ilpirszkij városától 205 kilométerre északkeletre volt. A rengés után az orosz katasztrófavédelmi hatóságok még attól tartottak, hogy jelentős anyagi károk keletkezhettek, és elképzelhetőnek tartották azt is, hogy áldozatai is vannak a földrengésnek.
A földmozgás Tilicsiki települést sújtotta a leginkább. A falu iskolája, két óvodaépület és 4 kazánház részben megrongálódott, valamint elnémultak a telefonok. Néhány helybeli megsebesült.
MTI - fidesz.hu