Szolnoknál már tetőzik a Tisza
Szolnoknál már megkezdődött a Tisza tetőzése, a folyó szegedi szakaszánál mára várják az árhullám csúcsát. Szolnoknál csütörtök este 1012 centiméter, a csongrádi megyeszékhelyen 1009 centiméteres volt a vízállás. A szakemberek már csak minimális vízszintemelkedésre számítanak.
Dátum: 2006-04-21 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:40.840049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: Szolnoknál továbbra is súlyos a helyzet, de a gátak egyelőre bírják a terhelést. Vona Titusz hangsúlyozta: folyamatosan figyelik a védművek állapotát.
A Körösök felső szakaszán már megindult a lassú apadás. A Hármas-Körös 995 centiméterrel tetőzik majd Szarvasnál.
A város polgármestere az InfoRádióban elmondta: ez 40 centiméterrel haladja meg az 1970-ben mért rekordértéket.
Több mint 300 település veszélyben
Babák Mihály hangsúlyozta: elhúzódó tetőzésre számítanak, mert a vízgyűjtő területeken lehullott csapadék miatt újabb árhullám indulhat el a folyón, és még hetekig magas vízállás várható a Tiszán is.
Korábban Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: az árvíz miatt jelenleg 330 település van veszélyben, 78 helyen van rendkívüli készültség, változás csak a jövő hét közepére várható.
inforadio.hu - fidesz.hu