Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezuhant az Egyesült Államok veterán pilótája

Légi szerencsétlenségben vesztette életét a 84 éves Scott Crossfield, aki az amerikai repüléstörténet egyik úttörőjének számított; az ötvenes évek elején ő lépte először kétszer túl a hangsebesség határát.


Dátum: 2006-04-21 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:41.746055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A veterán pilóta saját vezetésű kisgépével csütörtökön zuhant le Georgia amerikai szövetségi állam déli részén - közölte a helyi légi közlekedési hatóság egyik illetékese.

Crossfield 1921-ben Kaliforniában született. Világhírnévre 1953-ban tett szert amikor egy Douglas Skyrocket típusú géppel kétszer is elérte az óránkénti 2078 kilométeres sebességet.

A későbbiekben is több kísérleti repülésben vett részt, majd az amerikai űrkutatási hivatala, a NASA egyik vezető munkatársként dolgozott.

Michael Griffin, a NASA főigazgatója felelevenítve Crossfield érdemeit emlékeztetett arra, hogy a berepülő pilóta próbálta ki először az X-15 típusú rakéta-repülőgépet. Ez a tesztrepülés fontos részét képezte annak a folyamatnak, amely során az amerikai űrhivatal felkészült arra, hogy embert küldjön a világűrbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek