Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap második forduló

Vasárnap tartják Magyarországon az országgyűlési képviselőválasztás második fordulóját: az ország 110 egyéni választókerületében mintegy 5 millió választópolgár adhatja le szavazatát reggel 6 és este 7 óra között. A második forduló már szombaton, az amerikai kontinensen megkezdődik.


Dátum: 2006-04-21 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55141
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:42.388951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az április 9-i első forduló 110 egyéni választókerületben nem volt eredményes. Most a választópolgárok csak egy szavazócédulát kapnak. A szavazólapokon az első fordulóban első három helyezést elért jelölt neve szerepel, illetve mindenki, aki a 15 százalékot elérte az adott választókerületben és a cédulák kinyomtatása előtt nem lépett vissza. Bármely jelölt a szavazás befejezéséig bármikor visszaléphet.

Csak akkor érvényes a szavazás, ha azon az adott választókerületben a választópolgárok több mint 25 százaléka részt vesz. A legtöbb voksot szerző jelölt szerez mandátumot, a második és harmadik helyen végző jelöltek szavazatai "elvesznek".

A töredékszavazatok csak az első fordulóban hasznosulnak; ezek alapján kaphatnak majd mandátumot az országos listáról az 5 százalékos (közös lista esetében 10 százalékos) parlamentbe jutási határ felett támogatott pártok.

Az Országos Választási Iroda a héten értesítette az érintett választópolgárokat arról, hogy választókerületükben második fordulót tartanak.

A választópolgároknak ugyanazokat a dokumentumokat kell magukkal vinniük, mint az első forduló napján: a lakcímüket is tartalmazó személyi igazolványukat, vagy új típusú, kártya formátumú személyazonosító okmány esetén lakcímigazolványukat is.

A személyazonosító igazolvány helyettesíthető az új típusú jogosítvánnyal vagy útlevéllel is, de utóbbiakhoz is mellékelni kell a lakcímigazolványt.

A mozgásukban korlátozottakat a szavazatszámláló bizottság két tagja mozgóurnával keresi fel. Mozgóurnát a szavazás napja előtt a lakóhely szerinti polgármesteri hivatalban, a helyi választási irodánál, vagy a szavazás napján az "Értesítőben" megjelölt szavazókör szavazatszámláló bizottságától lehet kérni.

A szavazatszámláló bizottságnak a választópolgár előtt le kell pecsételnie az átadott szavazólapot. A bizottság köteles egy borítékot is mellékelni, továbbá biztosítania kell a szavazás titkosságának feltételeit. A választó dönthet arról, felkeresi-e a szavazófülkét vagy sem. A kitöltött szavazólapot a szavazatszámláló bizottság előtt a borítékban kell az urnába dobnia.

Érvényesen szavazni a jelölt, illetve a jelölő szervezet neve alatti, illetve melletti körbe írt "X" vagy "+" jellel lehet, minden más jelzést - például bekarikázást vagy aláhúzást - a szavazatszámláló bizottság tagjai érvénytelenítenek. Érvénytelen voksnak számít a több körbe írt "X" vagy "+" jel is, ugyanúgy, mint az üresen hagyott szavazólap.

Ha a szavazólap kitöltését a választópolgár elrontja, egy alkalommal újat kérhet a szavazatszámláló bizottságtól.

Amennyiben a választópolgár úgy gondolja, hogy a voksolás körülményeiben szabálytalanság történt, kérheti, hogy az esetről a bizottság a jegyzőkönyvben készítsen jelentést.

Az Országos Választási Iroda napközben két óránként közli a részvételi adatokat. A szavazatok 95 százalék feletti összesítését várhatóan este 10 óra előtt az Országos Választási Iroda közzéteszi.

A kampánycsend este 7 óráig tart, ebben az időszakban tilos a választópolgárokat szabad akaratukban, véleményükben befolyásolni.

A választás második fordulója már szombaton megkezdődik az amerikai földrészen, ahol az első fordulóhoz hasonlóan az időeltolódás miatt egy nappal korábban kezdik a választást, hogy a szavazás a magyarországi urnazárás időpontjára ott is befejeződjék. Az időeltolódás miatt magyar idő szerint szombaton este újabb földrészen, Ausztráliában is megkezdődik a választás.

A 90 magyar külképviseleteken a helyi idő szerint reggel hat és este hét között közel hatezren adhatják le voksukat, de az időeltolódás miatt néhány külképviseleten egy vagy két órával hamarabb zárnak az urnák.

A nagykövetségeken, illetve a főkonzulátusokon a szavazók ugyanazokat a szavazócédulákat kapják kézhez, mint amelyeket odahaza kapnának. Nem szavazhatnak a második fordulóban azok a külföldön tartózkodó magyar választópolgárok, akiknek választókerületében az első forduló érvényes és eredményes volt, tehát a képviselőválasztás befejeződött.

A külföldi szavazatok érintik mind a 110 választókerületet, ahol még nem dőlt el az egyéni mandátum sorsa. Minden választókerületben már kijelöltek egy-egy szavazókört, ahol április 23-án este hét óra után nem kezdik meg a szavazatok számlálását, hanem megvárják a külföldről hazaérkező voksokat, és csak azokkal együtt állapítják meg az eredményt április 29-én. A külképviseleteken leadott voksokat belekeverik a "hazaiak" közé, hogy ne sérüljön a szavazás titkossága.

Az április 1-jén kezdődött választás végeredményét az Országos Választási Bizottság a töredékszavazatok kiosztása után május 10-éig hozza nyilvánosságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek