Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky nem lokálpatrióta

A lokálpatriotizmus teljes hiányával vádolta Demszky Gábor főpolgármestert és az Erzsébetváros vezetését Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója, erzsébetvárosi képviselőjelölt a polgári körök hétfői, VII. kerületi fórumán.


Dátum: 2002-10-14 20:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:08.852307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy fogalmazott, hogy ahol a hatalom mögött nincs lokálpatriotizmus, ott előbb utóbb a saját dugájába dől. Varga László fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy ma a magyar parlament a gyűlölködés színhelye

- Ez a parlament nem az, aminek lennie kellene - szögezte le. Szavai szerint a törvényhozást soha ennyire nem jellemezte az alantas gyűlölködés. Varga László álláspontja szerint ez az MSZP-től és annak elnökétől indult ki, még 1998-ban. A képviselő arról is beszélt, hogy távozó miniszterelnököt soha annyi támadás és gyanúsítgatás nem ért, mint Orbán Viktort. Ennek szerinte az az oka, hogy a másik oldalon nincs semmi és senki, hiányoznak az értékek. A politikus kitért arra is, hogy egy kormánynak sincs joga azzal dicsekedni, ami a kötelessége. Varga László azt mondta: ízléstelen és etikátlan a kormány öndicsérete.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek