Díszfaerdő Tatabányán
A kiöregedett fák, illetve fasorok pótlása a napokban kezdődött meg a megyeszékhelyen. A program során a közterületre hatvan előnevelt fát ültetnek ki - hangsúlyozta Bencsik János. A Föld napjához kötődő tájékoztató keretében a tatabányai polgármester elmondta: a fák ültetésével egy időben a Jászai Mari Színház, Népház melletti parkban, a Ligeti-tó rekonstrukciós munkálatait is elkezdték a kivitelezők - írja a Hídlap.
Dátum: 2006-04-21 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:46.433286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elöregedett fák helyére a napokban hatvan darab terebélyes koronájú, úgynevezett várostűrő fát, tölgyet, platánt, nyárfát és különböző fajtájú díszfát ültetnek Tatabánya közterületén. A növények többsége a Köztársaság úti áruház előtti útszakasz mellé, a városközpont egyik parkjába, valamint a dózsakerti Erdész útra kerül. A fasorok pótlását Tatabányán a hónap végéig befejezik a szakemberek. A polgármester kiemelte: a környezetszépítés részeként megkezdődött a Ligeti-tó rekonstrukciója is, melyre a város közel tizenkétmillió forintot biztosított. A vízben fellelhető növények és élőlények sárberki Csónakázó-tóba történő áttelepítését, a víz leengedését követően a tó medrét gépekkel tisztítják. Az előzetes számítások szerint mintegy kétezer-ötszáz köbméter iszapot kotornak ki a mederből. Az elmúlt évtizedek folyamán vastag iszapréteg halmozódott fel, a tó eredeti másfél-két méteres mélysége mintegy ötven centiméterre csökkent. A vízszint apadása, az elburjánzott növényvilág, valamint a lelassult vízfolyás következtében rohamosan romlott a víz minősége. A medret új termőréteggel borítják be, kialakítják a partszakasz támfalait, újjáépítik a vízkifolyási oldalt. A beavatkozás következtében a festői környezetű tó szintje egy méterrel emelkedik, vízmennyisége pedig megközelíti majd az ötezer köbmétert.
Forrás: Hídlap