Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az E.ON beszállhat a szibériai földgázügyletbe

Több mint egyéves huzavona után a német E.ON energiavállalat is betársulhat az egyik legnagyobb szibériai földgázmező, Juzsno-Russzkoje kiaknázásába. Az erről szóló megállapodást a jövő héten, szerdán jelentik be Tomszkban, Vlagyimir Putyin orosz államfő és Angela Merkel német kancellár jelenlétében, közölte pénteken a német Handelsblatt közelebbről meg nem nevezett moszkvai körökben szerzett értesülését.


Dátum: 2006-04-21 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:49.375803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gázmezőn eddig az orosz Gazprom és a német BASF vegyipari művek leányvállalata, a Wintershall osztozott. A lelőhely 700 milliárd köbméterre becsült, kitermelhető tartaléka annyi, amennyi csak Németország hétévi szükséglete.

Az E.ON ezzel egyidejűleg be akarja vonni a Gazpromot a saját közép- és kelet-európai gázüzletébe, főleg Magyarországon, Csehországban, Bulgáriában és Romániában, írta a lap, hozzátéve, hogy ezt az E.ON-nál nem kommentálták. Korábbi értesülések szerint lengyelországi és szlovéniai részesedésekről is szó lehet. A Gazprom korábban többször jelezte érdeklődését az E.ON Olaszországban épülő erőművei iránt is.

Jelenleg a Wintershall 50 százalék mínusz egy részvénnyel rendelkezik Juzsno-Russzkojéban, és ennek fejében a Gazprom 35 százalékról 50 százalék mínusz egy részvényre növelhette részesedését közös németországi szállítócégükben, a Wingasban. Az előzetes elképzelések szerint a Wintershall osztaná meg az E.ON-nal a Juzsno-Russzkojéban lévő részét. Ebben az esetben a Gazprom részesedése újra zsugorodna valamelyest a Wingasban, és ezért az E.ON a maga üzletrészeiből kárpótolná az orosz partnert, többek között Magyarországon.

Az oroszországi beruházások lehetőségének vonzereje arra készteti az európai partnercégeket, hogy lobbizzanak kormányaiknál a Gazprom érdekében, írta a moszkvai Kommerszant című lap csütörtökön, megjegyezve, hogy a csomagba beletartozik még egy orosz igény: Európa tegyen le azokról a kísérleteiről, hogy a Gazprom megkerülésével szerezzen be gázt Közép-Ázsiából.

A Kommerszant szerint ebben a stratégiai játékban a Kreml eddigi egyetlen sikerét a Balti-tenger alatti, decemberben építeni kezdett gázvezeték alkotja, amelynek 4 milliárd eurós beruházására és üzemeltetésére a Gazprom két német céggel, a BASF-fel és az E.ON-nal társult az Észak-európai Gázvezeték Társaságban (NEGP). A Gazprom részesedést juttatott a BASF Wintershallnak a jamal-nyenyecföldi Juzsno-Russzkoje gázlelőhely kiaknázásában is, és hasonlót tervezett az E.ON Ruhrgasnak, míg a két partnercég részesedéseket engedhet át az orosz monopóliumnak európai gázelosztó hálózatában.

A Gazprom a BASF-fel már tavaly áprilisban megállapodott a gázmező ügyében, de az E.ON-nal még nem. A végleges megállapodás bejelentését a jövő hét közepén Tomszkban esedékes orosz-német csúcsra ígérték, de orosz sajtóértesülések szerint a tárgyalások megint elakadtak. A Gazprom szerint az alku keretében az E.ON magyarországi üzletrészeket is kínált neki, nevezetesen a Moltól frissen megszerzett Földgázellátóban és Földgáztárolóban, és a már régóta a tulajdonában lévő E.ON Hungariában is.

Az E.On és a Gazprom, korábbi értesülések szerint a Magyarországot is érintő részvénycsere-megállapodását ugyancsak jövő szerdán jelentik be.

Március 31-én lezárult a Mol Földgázellátó Rt. és a Mol Földgáztároló Rt. társaságok 100 százalékának értékesítése az E.ON Ruhrgas International részére. A Mol az ügyletzárás után 300 millió eurót kap vételárként, illetve 2009 végig - az eladott gázüzletágak jövedelmezőségétől függően - még legföljebb 290 millió eurót, ez utóbbi összeg nagyságát azonban a jövedelmezőség alapvetően befolyásolja majd.

A Mol a Panrusgaz magyar-orosz kereskedőcégben meglévő részesedését is el akarja adni az E.ON-nak, de ehhez a 45 százalékos társtulajdonos Gazprom hozzájárulására is szükség van.

Magyarországi szállító és tároló kapacitások fejlesztésére irányuló együttműködésről tárgyalt a Gazprom és a Mol vezetője március végén Moszkvában. Alekszej Miller és Hernádi Zsolt "egyetértésre jutott abban, hogy a hosszú távú partnerviszony erősítésének nagy a jelentősége a Magyarországra irányuló zavartalan gázszállítások további biztosítása és növelése, valamint az európai orosz gáztranzit szempontjából", hangsúlyozta a Gazprom közleményében.

A Gazprom tavaly 9 milliárd köbméter gázt szállított Magyarországnak, és 2,4 milliárdot rajta keresztül Boszniának, Szerbiának és Montenegrónak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek