Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abbász a saját hivatalához kéri irányítani a segélyeket

Mahmúd Abbász elnök szerint "katasztrófába" torkollhat a Palesztin Hatóság tartós pénzügyi válsága, ezért azt javasolja a Hamász-kormányt bojkottáló külföldi támogatóknak, hogy adományaikat közvetlenül az ő hivatalának küldjék.


Dátum: 2006-04-21 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:49.674820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Én indokolatlannak tartom a segélyek leállítását. Ha (az adományozók) nem ismerik el a kormányt, léteznek más csatornák a segélyek folyósítására. A lényeg, hogy a palesztin nép megkapja azokat, és ne szenvedjen. A Palesztin Hatóság alkalmas a pénz fogadására" - jelentette ki Abbász a francia hírügynökségnek és a Le Monde című francia lapnak adott pénteki interjújában.

Jelezte, hogy ezt a javaslatát már felvetette az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak, amelyek az Izraelt el nem ismerő, radikális Hamász hatalomra kerülése óta leállították a palesztinok segélyezését. Hangsúlyozta, hogy a Palesztin Hatóság pénzszükséglete annál is égetőbb, mert mintegy 160 ezer közalkalmazott még a márciusi illetményét sem kapta meg.

"Nem akarunk leragadni annál a kérdésnél, hogy miért nem érkezik a pénz a palesztin kormányhoz, miközben a nép éhen hal. Legyünk gyakorlatiasak: a fizetéseknek vagy legalább egy részüknek a lehető leggyorsabban meg kell érkezniük" - mondta az elnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek