Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyes anyagok halmozódtak fel Kárpátalján

A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal (ZODA) külön kérdésként tárgyalta tegnapi ülésén a megye településeinek helyzetét. Mihajlo Szadoha, az ökológiai osztály vezetője olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amelyek aggodalomra adnak okot.


Dátum: 2006-04-21 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:50.574231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UA-Reporter internetes kiadvány szerint a beszámolóból kiderült, hogy Kárpátalján 25 olyan terület maradt fenn a szovjet időkből, ahol veszélyes anyagok halmozódtak fel. Az egykori kolhozokból 271 tonna vegyszer maradt vissza, ezeknek a legnagyobb részét ma már betiltották, vagy egyszerűen nem tudják megállapítani összetételüket.

A megyében egyébként jelenleg több mint 2 ezer hektáron több mint 4 millió tonna háztartási szemét található. Ezek a megengedett szemétlerakók. Az igazi problémát az illegális lerakatok jelentik, amelyeket legtöbbször az utak és a lakóházak mellett alakítanak ki. A városi és falusi tanácsok gyakorlatilag nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Egyes településeken ugyan megszervezték a szemételhordást, de ezek száma elég csekély. Oleg Havasi kormányzó azt ígérte, hogy személyesen fogja beutazni a járásokat, hogy meggyőződhessen a munkálatok haladásáról.

Forrás: Kárpátinfo

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek