Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszalépett a szécsényi MDF-es jelölt a választás második fordulójától

Visszalépett a második fordulótól az MDF szécsényi jelöltje - értesült az MTI a helyi választási iroda vezetőjétől pénteken. Smelkó István szerdán tájékoztatta döntéséről a választási bizottságot. Mivel ekkorra már elkészültek a szavazólapok, Smelkó István nevét kézzel húzzák ki a nyomtatványokról - mondta Bartusné Sebestyén Erzsébet.


Dátum: 2006-04-21 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:52.489323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI értesülése szerint Smelkó István döntésével senkit nem kíván támogatni, a személyét ért támadások miatt határozott úgy, hogy nem indul a második fordulóban.

Nógrád megyében két MDF-es jelölt maradt versenyben az első forduló után. A szécsényi Smelkó István, és a balassagyarmati Kenessey Miklós is a harmadik helyen végzett 3,78, illetve 3,69 százalékkal.

A Fidesz jelöltje mindkét választókerületben megelőzte az MSZP jelöltjét 10, illetve 12,76 százalékkal.

Kenessey Miklós még április 11-én döntött úgy, hogy visszalép a Fidesz jelöltje javára.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek