Kivágták Orbán Viktor arcát
Egy választási plakátból kivágták Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, valamint a párt nagykőrösi képviselőjelöltjének és a jelölt fiának a fejét; a rendőrség rongálás miatt nyomoz ismeretlen elkövető ellen.
Dátum: 2006-04-21 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:54.566615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere és a választókerület fideszes jelöltje az MTI-nek pénteken elmondta: a városban egy 45 négyzetméter nagyságú, ponyvára nyomott posztert készítettek, amelyen a képviselőjelölt Orbán Viktorral fog kezet, a háttérben pedig a jelölt támogatói, segítői állnak. A posztert a város központjában helyezték el.
"Ma reggelre ebből három fejet kivágtak (...), az egyik Orbán Viktor, a másik én vagyok, a harmadik pedig a fiam. A családom elleni támadásnak is vélem, életveszélyes fenyegetésként élem én ezt meg" - mondta a képviselőjelölt. Hozzátette: "ennek üzenetértéke van, (...) mindenki, aki megáll, és látja, az úgy gondolja, hogy ez olyan üzenet, hogy ezt a három embert el kell takarítani". Megjegyezte: a Pest megyei 16. számú választókerületben Tóbiás József a politikai ellenfele. "Én nem gondolom, hogy az ő sugallatára, de valaki ezt megtette" - mondta a fideszes képviselőjelölt, aki szerint a fejek kivágása "maffiamódszer".
Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a jelölt feljelentése nyomán a rendőrség rongálás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
MTI - fidesz.hu