Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olmert izraeli kormányfő Egyiptomba hivatalos

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hivatalos látogatásra hívta meg Ehud Olmert izraeli kormányfőt - jelentette be pénteken az izraeli miniszterelnöki hivatal.


Dátum: 2006-04-21 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:56.055784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint a látogatás pontos dátumát a jövő héten rögzítik.

Ez lesz az első találkozó egyiptomi és izraeli vezetők között 2005. február óta, amikor Mubarak elnök segített tető alá hozni a tűzszüneti megállapodást Izrael és a palesztin vezetők között az egyiptomi Sarm-es-Sejkben.

Kairó továbbra is próbál közvetíteni a közel-keleti szembenálló felek között. Ahmed Abul Geit egyiptomi külügyminiszter csütörtökön jelentette be, hogy megpróbálja rávenni Olmertet és Mahmúd Abbász palesztin elnököt egy találkozóra, hogy folytassák a béketárgyalásokat.

Abbász támogatja a tárgyalásokat, de a Hamász vezette palesztin kormány egyelőre Izrael elismerésére sem hajlandó, Olmert pedig közölte: addig nem tárgyal Abbásszal sem, amíg a Hamász nem változtat álláspontján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek