Doktori átverés
Elfogadhatatlannak és méltánytalannak tartja a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), hogy a doktorandusz hallgatók ösztöndíjának havi összege a kormány jelenlegi elképzelései szerint január 1-jétől nem a jogszabályban rögzített 79.200 forint, hanem csupán 61.050 forint lenne. Erről a két hallgatói szervezet elnöke beszélt egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-10-15 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:10.154269, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kapa Mátyás, a DOSZ elnöke elmondta: a doktori képzésről szóló kormányrendelet értelmében az állami doktori ösztöndíj összege 2003. január 1-től a garantált professzori illetmény 22 százaléka, ami 79.200 forintnak felel meg.
Hozzátette: amennyiben a doktori ösztöndíj összegét nem a jogszabályoknak megfelelően állapítják meg, a kormány havi 18.200 forintot vesz el minden doktorandusztól. Jelezte: a csaknem 2.800 doktorandusz hallgató államilag finanszírozott ösztöndíjának emelése havi mintegy 60 millió forintba kerülne.
Utalt rá, hogy az oktatási tárca részéről meglehetősen ellentmondásos nyilatkozatok hangoztak el az utóbbi időben. Hiller István politikai államtitkár szeptember végén bejelentette, hogy még attól a hónaptól 79.200 forint lesz a juttatás összege. Néhány nap múlva Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár viszont azt közölte: az ösztöndíj januártól nőne 61.000 forintra, majd 2003 szeptemberétől 79.200 forintra. Az idén szeptembertől januárig terjedő időszakra havi 6 ezer forintos óratartási díjjal egészülne ki a juttatás.
Kapa Mátyás elmondta: a bejelentést követően levélben fordultak az oktatási és pénzügyi tárcához, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságához és a parlamenti képviselőkhöz. A kormány részéről érdemi visszajelzés eddig nem érkezett.
A DOSZ elnöke rámutatott: a doktoranduszoknak az ösztöndíjból kell megélniük, hiszen a képzés mellett munkát nem vállalhatnak, a jogszabályok értelmében diákhitelt sem kaphatnak.
Hozzáfűzte: az ösztöndíjemelés elodázásának nagyon rossz üzenete van, azt sugallja: a kormányzat szerint a doktori képzés, a tudományos utánpótlás nem fontos.
Almássy Kornél, a HÖOK elnöke rámutatott: a felsőoktatásban a doktoranduszok kivételével mindenkinek nőttek a juttatásai szeptember 1-jétől. Leszögezte: a HÖOK ragaszkodik a jogszabályok betartásához. Ha törekvéseik nem járnak sikerrel, egyéb tiltakozó akciókat is elképzelhetőnek tartott.
Kitért arra is, hogy a HÖOK semmilyen szakmai anyagot, számítást nem kapott a tárca azon elképzeléséről, miszerint a kollégiumi fejlesztési programot vállalkozói tőke bevonásával indítanák el. Reményét fejezte ki, hogy a tízezer új férőhely kialakítására vonatkozó ígéretet a kormány nemcsak vállalkozói alapú
kollégiumokkal kívánja megvalósítani. Azt kérte a tárcától, az egyeztetésekbe vonják be a hallgatói szervezeteket is.
A HÖOK elnöke kifogásolta a minisztérium azon tervezetét is, miszerint a hallgatói profitorientált szervezetnek le kellene válniuk a hallgatói önkormányzatokról.
MTI - fidesz.hu