Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reális esély van arra, hogy a jobboldal alakítson kormányt

Orbán Viktor elmondta: reális esély van arra, hogy a jobboldal alakítson kormányt, ám arra számít, hogy kormányalakítás esetében az MDF diktálni fog. Erről a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott interjúban beszélt pénteken.


Dátum: 2006-04-21 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:58.287573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor - az InfoRádió honlapján közzétett, délután adásba kerülő interjúban, amely írott és hanganyag formájában is elérhető - egy esetleges kormányalakítás kapcsán úgy fogalmazott: "az MDF diktálni fog. Lesz, amit ebből elfogadunk, lesz, amit tárgyalások során módosítunk, és lesz, amit nem tudunk majd elfogadni. Nehéz, de az eredményesség lehetőségét magába foglaló tárgyalássorozat lesz".

A Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy pártja a két forduló között megpróbált átfogó megállapodást kötni az MDF-fel annak érdekében, hogy az új miniszterelnök-jelölttel és az MDF elnökével közösen a nemzeti összefogást demonstráló kampányt tudjanak indítani.

Ez különböző okokból nem jött össze - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: "az MDF azt üzente, hogy a Fidesz nyerje meg maga a második fordulót, ha tudja".

Arra a kérdésre, hogy ha koalíciós tárgyalásokra kerül sor, mihez ragaszkodik a Fidesz, Orbán Viktor úgy válaszolt: "nem ragaszkodunk semmilyen pártérdekhez és semmilyen személyi ambícióhoz, beleértve a miniszterelnök személyét is".

Orbán Viktor közölte: ismer néhány olyan személyt az MDF világából, akik alkalmasak arra, hogy megoldjanak egy olyan nehéz feladatot, mint a kormány összeállítása.

Arra a kérdésre, hogy elfogadnák-e Dávid Ibolya miniszterelnök-jelöltségét, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: "ne kérje, hogy udvariatlan dolgokat mondjak az elnökasszonyról".

Orbán Viktor úgy vélekedett, ha sor kerül koalíciós tárgyalásokra az MDF-fel, programjukból akkor sem engednek; szerinte a miniszterelnök személyéről kell megállapodni. Szerinte "az irányokat tekintve a Fidesz nem fog változtatni: munka, otthon, család a fő pontok".

Azokra a sajtóhírekre, miszerint gazdasági vezetők a választásokat követően nyomást kívánnak gyakorolni a kormányfőre annak érdekében, hogy azonnal vágjon bele a reformokba, Orbán Viktor úgy reagált: nem lehet egy kormányt rákényszeríteni arra, hogy választási programjával ellentételesen cselekedjen. "Lehet valakinek sok milliárd forintja, de szavazata csak egy van" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek