Törvényt sértett a posta az MSZP-s "szavazólap" kézbesítésekor
Súlyosan megsértette a Magyar Posta Zrt. a választási eljárásról szóló törvényt, amikor a választási iroda második fordulóra szóló hivatalos értesítését az MSZP kampányanyagában elhelyezve kézbesítette - áll a fővárosi 32. számú országgyűlési választókerület választási bizottsága ma nyilvánosságra hozott határozatában.
Dátum: 2006-04-21 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:58.618151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A budafok-tétényi testület szerint a két küldemény egyidejű kézbesítése nem jogsértő, azonban elítélte, hogy több esetben egybehajtva vitték ki az értesítést és a szocialista szórólapot, ezért felszólította az állami társaságot, hogy ezen cselekménytől a későbbiekben tartózkodjon. A választási kifogást csütörtökön Karsay Ferenc nyújtotta be a Fidesz XXII. kerületi szervezete nevében, a határozat ellen április 23-án vasárnap 16 óráig lehet fellebbezni.
Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője korábban cáfolta, hogy a két nyomtatványt egymásba hajtogatva dobták volna a postaládákba, s bejelentette, hogy a cég jóhírnevének megsértése miatt jogi lépéseket tesznek az országos választási visszaélésről beszélő fideszes politikusok ellen. A szóvivő nem tudta megmondani, hogy fellebbeznek-e az őket elítélő határozat ellen, azonban továbbra is tagadja, hogy a postai kézbesítők egybehajtogatva vagy borítékba téve juttatnák a postaládákba a kiadványokat. - A Magyar Posta Zrt. az MSZP-vel és az önkormányzatokkal is szórólapterjesztésre szerződött, így a budafoki választási bizottság határozatában foglaltakkal szemben a második fordulós értesítő nem hivatalos irat - fűzte hozzá Tomecskó Tamás, aki szerint nyugodtan várják a választási szervek döntéseit, és a nyomozó hatóságok esetleges vizsgálatát is.
Ismert, a Fidesz büntetőfeljelentést tett Szigetvári Viktor szocialista kampányfőnök ellen, ugyanis őt tüntették föl felelős szerkesztőként azokon a "Minta" feliratú álszavazólapokon, amelyeken - az eredeti szavazólapokkal szemben - csak a szocialisták jelöltjét tüntették fel. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője szerint ötmillió szavazó kapott kézhez ilyen megtévesztő szórólapot, a választási iroda értesítőjével együtt. Bár az MSZP-s kampányfőnök lejáratásnak nevezte a fideszes bejelentést, a fővárosi 2. számú választókerület választási bizottsága is bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett a rendőrségen a választók megtévesztése miatt.
MNO - fidesz.hu