Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csalás színe piros - A csalókat le kell szavazni

A Fidesz - Magyar Polgári mindent megtesz annak érdekében, hogy a választás tiszta legyen, és ne rontsa Magyarország hírnevét. Magyarország jogállam, ezért nem lenne helyes, ha a tömeges csalások hazánkat olyan színben tüntetnék fel, ahol az államhatalommal is vissza lehet élni a kormányzati hatalom megszerzése érdekében. A csalás színe piros, a csalókat le kell szavazni - mondta Szájer József Balsai Istvánnal és Schmitt Pállal közösen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón pénteken. Letölthető videófelvétel a választási csalás bizonyításáról.


Dátum: 2006-04-21 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:40:59.005959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Postás trükk

Bár tagadták, a honlapunkról letölthető videofájl alapján egyértelmű, hogy lezárt borítékban hozza a posta a szocialista kampányanyagot a hivatalos állami értesítéssel. Azaz, valahol egybeborítékolták őket, amire csak úgy kerülhetett sor, hogy egy állami tulajdonú vállalat vagy intézmény a szocialisták választási kampányának részeként működött.

Pénteken a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze, hogy felhívja a figyelmet a 2006-os országgyűlési választásokon tapasztalható folyamatos választási csalásokra.

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány a szokásoktól eltérően, későbbi időpontban hozta nyilvánosságra a magyar gazdaság lesújtó állapotáról szóló számokat, hogy az adatok ne befolyásolják az első forduló eredményeit. A kormány ezzel becsapott 8 millió választópolgárt, akiknek azt állították, hogy dübörög a gazdaság és nagy a jólét - tette hozzá.

A sorozatos kampánycsend sértések közül Schmitt Pál megemlítette, hogy a április 9-én az MSZP egész nap SMS-ben buzdította szavazóit, hogy szavazzanak a szocialista jelöltekre és a párt listájára.

Ennél is súlyosabb eset, hogy Veres János pénzügyminiszter azzal fenyegeti választókerületének településeit, hogy az MSZP-s jelöltek támogatásától teszi függővé a településeknek juttatandó költségvetési pénzek elosztását. Ez joggal való visszaélés - jelentette ki a Fidesz alelnöke.

Büntetőfeljelentés a közös borítékok miatt

Balsai István II. kerületi képviselőjelölt beszámolt arról, hogy kerületében a választópolgárok egy borítékban kapták meg a II. fordulóra felhívó hivatalos választási értesítőt és a helyi MSZP-s jelölt, Horváth Csaba szórólapját, mely egy szavazólap mintát ábrázol, és arra hívja fel a figyelmet, hogy érvényesen szavazni csak egy jelöltre lehet, a ki nem más, mint Horváth Csaba. A kerületi jegyző a Fidesz kérdésére elmondta, hogy a szocialista szórólap kézbesítését boríték nélkül kérték.

Balsai István beszámolt arról, hogy a Fidesz kifogással élt az illetékes választási bizottságnál, amely tegnap döntést hozott az ügyben. A választási bizottság kimondta, hogy a fenti eset sérti a választások rendjét. A bizottság azt is megállapította, hogy az említett cselekmény a választások rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel, ezért a bizottság kerületi rendőrkapitányságnál büntetőfeljelentést tett - idézte a határozatot a képviselőjelölt.

A csalás színe piros - A csalókat kell szavazni

Szájer József európai parlamenti képviselő beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban számtalan bejelentés érkezett a Fidesz Demokrácia Központjába, melyek a választási csalásokról számoltak be. A beérkezett jelzések alapján megállapítható, hogy tömeges csalás jelei tapasztalhatók a második forduló előtt. Mivel a választási törvény szankciókat nem tartalmaz, ez felbátorítja ellenfeleinket, hogy további csalásokat kövessenek el - mondta Szájer József.

Hozzátette, a csalásokra általában az jellemző, hogy az elkövetők az állampolgárok tájékozatlanságát igyekeznek kihasználni. Sok helyen előfordul például, hogy a Fidesz politikai ellenfelei gratulálnak a még be nem jutott fideszes képviselőknek a parlamentbe jutáshoz, ezzel azt a látszatot keltve, hogy rájuk már nem is kell, és nem is lehet szavazni.

Szájer János elmondta, hogy a kormánypártok oldalán az állam is besegít olykor a csalásgyanús cselekmények elkövetésébe. Ezt láthattuk akkor, amikor az állami tulajdonban lévő Magyar Posta egy borítékban kézbesítette a hivatalos választási értesítőket a szocialista jelölteket támogató szórólapokkal.

Szájer József elmondta, hogy a csalásokkal kapcsolatban a Fidesz minden szükséges jogi lépést megtett, illetve a mai napon a Fidesz ismeretlen tettes ellen is büntetőfeljelentést tett a választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Ezzel is szeretnénk mindenkinek a figyelmét felhívni arra, hogy Magyarországon nem lehet büntetlenül meghamisítani a szavazatokat - tette hozzá.

A Fidesz - Magyar Polgári mindent megtesz annak érdekében, hogy a választás tiszta legyen, és ne rontsa Magyarország hírnevét. Magyarország jogállam, ezért nem lenne helyes, ha a tömeges csalások hazánkat olyan színben tüntetnék fel, ahol az államhatalommal is vissza lehet élni a hatalom megszerzése érdekében - mondta Szájer József. Hozzátette: a Fidesz arra kéri a magyar választópolgárokat, hogy vasárnap szavazzák le a választási csalókat és a csalásokat elkövető politikai erőket.

***

A legkirívóbb választási visszaélések, csalás-gyanús esetek a 2006. évi országgyűlési választások során

Az első forduló előtti esetek

Törvénytelen adatgyűjtés

Törvénytelen módon gyűjtötték és kezelték a választópolgárok adatait az MSZP szolnoki irodájában. A jogsértés megtörténtét a megyei bíróság is megállapította, az ügyben büntetőeljárás indult.

Kampánycsend-sértés

Az MSZP honlapjáról április 8-án szombaton (kampánycsend idején) a kora reggeli órákban az MSZP-t támogató e-maileket (hírlevél) küldtek szét. A Legfelsőbb Bíróság megállapította az MSZP kampánycsend-sértését.

Első fordulós esetek

Kampánycsend-sértés

Az Alapítvány a Modern Baloldalért üzenetküldő telefonszámáról április 9-én a következő tartalmú sms-t küldték ki több személynek: "Szoros a verseny, a Te szavazatodon múlik a második Gyurcsány kormány. Szavazz az MSZP-re! Küldd tovább!" A Legfelsőbb Bíróság végzésében megállapította, hogy az sms-küldés megvalósította a jogsértést, azaz a kampánycsend-sértést.

Kampánycsend-sértés (SZDSZ)

A budapesti SZDSZ - "Liberálisok Háza" nevű sátor a kampánycsend alatt a nagyközönség számára is elérhető volt.

Az első választási forduló napján, április 9-én a Fidesz Új Demokrácia Központja 1273 telefonhívást fogadott:

Nem hoztak mozgóurnát

Több mint 120 megkeresés azzal kapcsolatosan érkezett, hogy az idős, mozgásképtelen, beteg emberekhez a bejelentés ellenére nem érkezett meg a mozgóurna, tehát nem tudtak élni állampolgári jogukkal, nem vehettek részt a választások első fordulójában.

Diszkriminatív eljárás az igazolásokkal

A választás napján mintegy 60 olyan esetet regisztráltak, amikor a budapesti szavazókörökben diszkriminatív módon nem fogadták el az érvényesen kiállított igazolásokat, azzal az indoklással, hogy a szabályosan kiállított igazolásokon csak Budapest neve volt feltüntetve, a kerület megjelölése pedig nem szerepelt. 14 óráig egyetlen szavazókörben sem volt gond az ilyen igazolásokkal, ám ezután csak azokat az igazolásokat fogadták el, amelyeken a kerületek is fel voltak tüntetve.

Nem engedtek saját tollal szavazni

Több mint 100 esetben a bejelentők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szavazóköri biztosok nem engedték saját tollukkal szavazni az embereket, csakis a szavazókörben található tollakat engedélyezték erre a célra.

Láncszavazás

Vidékről és a fővárosból több láncszavazás-gyanús ügyet jelentettek, Kispesten egyetlen szavazókörben kétszer is lebuktak a szavazócédulákat kicsempészők, és Mátészalkán is vittek ki szavazólapokat a helyiségből. Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét az, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, és azt a szavazóhelyiségből kiviszi. Ez alkalmat adhat akár választási csalás elkövetésére is és a választások titkosságának alkotmányos követelményét is sértheti. A láncszavazásos módszer alkalmazása, vagyis a szavazólapok kivitele a szavazóhelyiségből, azok kitöltése és a szavazóhelyiségbe történő visszajuttatása súlyosan sérti a választási eljárás szabályait és veszélyezteti a választások tisztaságát. Aki így cselekszik, bűncselekményt követ el.

Szavazók szervezett szállítása

Érkezett hír a szavazók szervezett szállításáról is, ami szintén törvénysértő. Budaörsön a szavazókörökbe történő szervezett szállítást megörökítőket bántalmazták és életveszélyesen megfenyegették.

Volt olyan szavazókör, ahol a választópolgárral - súlyosan törvénysértő módon - nem íratták alá a névjegyzéket!

A két választási forduló közötti esetek

Átjelentkezések

A Fidesz Új Demokrácia Központja arra kérte az Országos Választási Irodát, hogy a választások második fordulója előtt hozza nyilvánosságra, hogy a lakóhelyüktől eltérő helyen szavazók melyik településről, szavazókörből, pontosan hova kértek igazolást. Az OVI honlapján csak azt tette közzé, hogy hányan kértek igazolást (57 ezer fő), azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy hova kérték ezeket. Nincs ok arra, és nincs törvényes magyarázat arra, hogy miért nem hozzák ezeket nyilvánosságra.

Az átjelentkezések eldönthetik a billegő mandátumok sorsát, és ennek döntő jelentősége lehet a választások végeredményét illetően. Csak egy részletes tájékoztatásból lehetne megállapítani, hogy történhet-e szervezetten szavazók átirányítása a második fordulóban. Ezek az adatok rendelkezésre állnak, hiszen amikor az igazolást a lakóhelyen kiadják, azt is feljegyzik, hogy a hol kíván az illető szavazni. Információink szerint a második fordulóra 46 ezer 144 választópolgár kért igazolást, de mivel már csak 110 egyéni képviselői hely nyitott, az Új Demokrácia Központ számításai szerint közülük 28 ezer 840 fő élhet a szavazati jogával.

A települési vezetők fenyegetése, a jövőbeli támogatások megvonásának kilátásba helyezése

Veres János pénzügyminiszter, szocialista képviselő-jelölt egy vidék rendezvényen tett kijelentése kapcsán felmerülhet a választási eljárási törvény megsértésének - ezen belül a választók erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetőleg anyagi juttatással történő befolyásolása - illetve a hivatali helyzettel való visszaélés gyanúja is.

Veres János április 14-én Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 9. számú választókerületének polgármestereivel beszélgetve azt mondta: "Szabolcs számára ez a négy év sok fejlesztést és sok eredményt fog hozni. Az hogy egyes térségek ezen belül hogy fognak majd részesedni, azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik". Veres János nyilatkozata egyértelműen fenyegető, zsaroló, összeegyeztethetetlen a rendszerváltoztatás alapértékeivel, a nyilatkozatnak egyértelműen az a célja, hogy félelmet keltsen az érintettekben.

Együtt kézbesített választási értesítő és MSZP-s szórólap

Tömeges választási csalást követett el az MSZP, amikor együtt kézbesíttetett ötmillió állami választási értesítőt az MSZP megtévesztő szórólapjaival. A Fidesz büntetőfeljelentést tett az ügyben. Az ország egyharmadában a második fordulós állami választási értesítő egy borítékban érkezett meg azzal a szavazólapot utánzó MSZP-s szórólappal, amelyen csak az adott szocialista jelölt neve szerepel, míg az ország kétharmadában ebbe a szórólapba behajtva érkezett meg a választási iroda hivatalos értesítője is. A közös kézbesítés a választási eljárásról szóló törvénybe ütközik, egyrészt azért, mert a jogszabály szerint a hivatalos értesítőt boríték nélkül kell eljuttatni a választópolgároknak. Másrészt az MSZP-s szórólap a választók megtévesztésére alkalmas, hiszen pontos másolata a második fordulóban használatos szavazólapnak, azzal a különbséggel, hogy csupán a még versenyben lévő MSZP-jelölt neve és a szocialisták logója szerepel rajta, a jelölt neve mellé van behúzva az X-jel, továbbá még azt is közlik, hogy ezt a szocialista jelölt neve mellé kell tenni a lapon jelölt módon.

Az ügyben megszülettek az első választási bizottsági határozatok: a Nógrád Megyei 2. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság határozatában megállapította, hogy az MSZP-nek a szavazólap-mintán kizárólag a párt helyi jelöltéjét feltüntető szórólapja sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, és a pártot eltiltotta a további jogsértéstől, ugyanilyen döntés született Budapesten a II. kerületben is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1901, 'source_type': 'media', 'source_id': 367, 'target_type': 'article', 'target_id': 48422, 'relation_type': 'describes'}