Pokorni: A jelenlegi kormány a kistelepülési iskolák ellensége volt
Ez a kormány a kistelepülési, falusi iskolák ellensége volt, mert egy nagyon durva körzetesítés politikát folytatott, és rengeteg iskola és óvoda szűnt meg - jelentette ki Pokorni Zoltán pénteken Bácsalmáson, Bányai Gábornak, a Fidesz képviselőjelöltjének záró kampányrendezvényén.
Dátum: 2006-04-21 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:02.024499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az oktatásban azért van szükség kormányváltásra, mert 616 iskola és óvoda zárta be a kapuit az elmúlt négy évben" - mondta a Fidesz alelnöke a művelődési házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt.
A politikus emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy számtalan példa bizonyítja: ha az óvoda és az iskola megszűnik, akkor a kistelepülés is megszűnik egy évtizeden belül. "A mi célunk az, hogy garantáljuk az óvodák és az iskolák működését, mindenütt, ahol ma van" - mondta pártja oktatási programjának egyik alappilléréről.
Beszélt arról a folyamatról, mely oda vezetett, hogy ma az iskola szinte csak képzési szolgáltatóházzá silányodott, nem képes értékrendet, világképet átadni, nem tölti be a nevelő szerepét. "Az a célunk, hogy megerősítsük a magyar oktatásügyben a nevelő szerepet, a nevelési tereket" - mondta a Fidesz oktatáspolitikusa.
Az Orbán-kormány volt oktatási minisztere meggyőződését fejezte ki, hogy erre vágyik egyébként minden pedagógus, hiszen aki ezt a hívatást választotta, azért lett pedagógus, hogy gyerekeket nevelhessen, formálhasson, átadhasson valamit az életéből, az értékeiből.
Kijelentette: ez nagyon részletes és nagyon jól kidolgozott programja a Fidesznek, hogyan kell megerősíteni a mai iskola nevelő eszközeit, nevelő szerepeit. Elmondta: az iskola nevelő szerepének az erősítését nem csak a szabad demokrata oktatáspolitikusok, de a szocialista oktatáspolitikusok sem tudják elvégezni, "noha ők talán a hiányát érzik ennek". "Nem véletlen, hogy a jelenlegi miniszterelnök leváltotta Magyar Bálintot egy élő műsorban" - fűzte hozzá.
Ezt a munkát egy polgári kormány oktatáspolitikája tudja legeredményesebben elvégezni - mondta a Fidesz alelnöke, és arra kérte a lakossági fórumon megjelent érdeklődőket, hogy a második fordulóban is menjenek el szavazni, és támogassák Bányai Gábort.
Bács-Kiskun megyei 10. választókerületében, amelynek Bácsalmás a központja, Bányai Gábor közel tíz százalékos előnnyel végzett az első helyen a választás első fordulójában, és csak 110 szavazat hiányzott a mandátumszerzéséhez.
MTI - fidesz.hu