A Védegylet közleménye
A mai Föld Napján sorra kerülő Critical Mass-felvonuláson a Védegylet - a szervezők támogatásával - adománygyűjtést szervez a Tisza-menti és Körös-vidéki árvízkárosultak megsegítésére.
Dátum: 2006-04-22 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55219
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:06.617315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adományokat a Felvonulási téren felállított FairTrade-sátornál várják és a rendezvényt követően a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 11705008-20464565 számlaszámára fogják eljuttatni.
OS - fidesz.hu