Olaj 75 dollárért: Nigériában már káosz van
Újabb csúcson zárt pénteken a kőolaj ára. Több mint 75 dollárt adtak egy hordó fekete aranyért. A venezuelai elnök szerint hamarosan a 100 dollárt is elérheti az olaj hordónkénti ára. A világ ötödik legnagyobb exportőrének véleményét más szakértők is osztják.
Dátum: 2006-04-22 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:06.943815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csütörtökön a Brent nyersolaj hordójáért már 74 dollárt kértek. A drágulás oka részben, hogy apadnak az amerikai gázolajkészletek, a fejlődő gazdaságok olajéhsége pedig rohamosan növekszik. A világpiac azonban főként két olajkitermelő ország helyzete miatt aggódik.
Nigériában teljes a káosz. A Mozgalom a Niger-delta Jogi Egyenlőségéért nevű csoport olaj- és katonai létesítményeken robbantott, emiatt negyedével esett vissza a kivitel. A fegyveresek a kőolajban gazdag Niger-delta szegény lakosságának követelnek nagyobb részesedést a fekete aranyból származó bevételből. Ezt ugyanis most brit, holland és amerikai cégek fölözik le.
Közben az iráni atomprogram miatt egyre nagyobb a feszültség a perzsa ország és az Egyesült Államok között. Az amerikai elnök a szankciók mellett kedden már egy megelőző atomcsapás lehetőségét se zárta ki. A befektetők attól félnek, hogy az Irán és a Nyugat közötti elmérgesedett helyzetben a negyedik legnagyobb olajexportáló Irán úgy dönthet, hogy leállítja olajkivitelét.
A világ ötödik legnagyobb olajexportőrének számító, amerikaellenes venezuelai elnök, Hugo Chavez közben már arról beszél: rövidesen 100 dollár lehet a fekete arany ára. "Ha az 1998-as 7 dolláros venezuelai olajárból következtetve statisztikát készítünk, megállapíthatjuk, hogy az ár rohamosan emelkedik. Olvastam valahol, az olcsó olajnak vége, a 7 dollár ajándék volt. Mi lenne az igazságos ár? Szerintem az 50 dollár. Kevesebb nem, hiszen 30 éve volt 30 dollár. Ami régebben 30 dollárba került, az ma 100-ba" - mondta Chavez.
Az érintett legnagyobb termelők és felhasználók szombaton Katarban vitatják meg a helyzettel kapcsolatos teendőket. (zsi)
hirtv.hu - fidesz.hu