Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb gátsuvadás a Körös-torkolatnál

A Körös-torkolatnál újabb gátsuvadás történt, azaz a töltés talpa megcsúszott. Az előállt veszélyhelyzetre tekintettel Szelevényben elrendelték a lakosság kimenekítését - közölte Tokár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság elnöke.


Dátum: 2006-04-22 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:07.239498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénteki gátcsúszás után Tiszasast, Csépát, Szelevényt és a Nagyréti tanyavilágot veszélyezteti a víz. A Köröszugból reggelig 618 embert telepítettek ki, elsősorban időseket és betegeket. A lakosság nagy része azonban - a kockázatot vállalva - nem hagyta el otthonát.

A helybéliek a védelmi szakemberekkel együtt egész éjszaka erősítették a gátakat. 1.200 katona dolgozott váltásban a megcsúszott gátrézsű leterhelésén, munkájukat négy folyami komp és 12 lánctalpas úszó-szállító jármű segítette. A honvédség reggeltől ismét bevetette szállító helikoptereit, a kilenc gépmadár folyamatosan viszi a homokzsákokat a töltés megtámasztásához.

A Köröszugban elrendelt kitelepítések miatt 1292-re nőtt azok száma országszerte, akik elhagyták otthonukat - közölte a Magyar Rádióval a Katasztrófavédelem szóvivője. Dobson Tibor továbbra is arra kéri az embereket, hogy együttműködésükkel segítsék a kitelepítést. Éjszaka Kunszentmártonba ezer tábori ágyat és takarót szállított a katasztrófavédelem, reggel pedig 7 pszichológus utazott a térségbe, hogy a kitelepítetteknek segítsen.

Egyszerre tetőzik a Tisza és két mellékfolyója, a Hármas-Körös és a Maros - közölte az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A folyók vízszintje alig változott az elmúlt egy napban. A hosszan tartó magas vízállás miatt egyre erősebb a szivárgás. A Tisza Szolnoktól a határig a tetőzéshez közeli állapotban van. Csongrádnál a vízoszlop 10 méter 33 centiméter, Szegednél 10 méter 9 centiméter. A Duna a Tisza-torkolat környékén továbbra is rendkívül magas, a visszaduzzasztó hatás miatt elhúzódó tetőzésre kell felkészülni.

Közben hajnaltól ismét járnak a vonatok Esztergom és Almásfüzitő között -tájékoztatta a Magyar Rádiót Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője. A vasútvonalon a Duna áradása miatt kellett leállítani a vasúti közlekedést. A vasúttársaság szakemberei az árhullám levonulása után még dolgoznak a teljes helyreállításon, de a vonatok már biztonságosan közlekedhetnek a vonalon.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek