Elrendelték a lakosság kimenekítését Szelevényben, Tiszasason és Csépán
A Körös-torkolatnál újabb gátsuvadás történt, azaz a töltés talpa megcsúszott és az előállt veszélyhelyzetre tekintettel elrendelték a lakosság kimenekítését Szelevényben Tiszasason és Csépán - jelentette be Tokár István, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság elnöke szombaton a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-04-22 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=55223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:41:07.892929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez azt jelenti, hogy az eddig helyben maradottaknak kötelezően el kell hagynia otthonát. A rendelkezés 3.500 embert érint, mintegy ezren a védekezésre visszamaradnak a településeken - tette hozzá.
Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelem főigazgatója elmondta: a lakosság tájékoztatása megtörtént, mindenki 20 kilogrammos csomagot vihet magával a kijelölt befogadó helyekre.
Közölte: a falvakban regisztrációs ellenőrzési pontokat állítottak föl, hogy a buszokon, illetve a saját gépkocsival a települést elhagyókról pontos listát készítsenek.
Varga László, az árvízi védekezést irányító vízügyi igazgató arról beszélt, hogy Szelevénynél az elmúlt órákban újabb gátsuvadás történt, amelynek lényege, hogy a töltés talpa mozgásnak indult.
Magyarázata szerint a védekezési feladat ennek a megmozdult töltésrésznek a leterhelése, a munkát helikopterek segítségével végzik. A gépek folyamatosan szállítanak nagyméretű, kaviccsal teli konténerzsákokat a kritikus területre, fűzte hozzá.
Varga László reményét fejezte ki, hogy ezt a veszélyhelyzetet is sikerül elhárítani, miután a 2000-es tiszai nagy árvízkor Tiszasüly térségében egy hasonló szituációt ugyancsak helikopterek bevetésével sikerrel megoldottak.
MTI - fidesz.hu